Ha képben kellene fogalmazni, nem lenne gond. Romok halmazán kis zöld virágocska. Nyújtózik a nap felé, keresi a fényt…
Ha csak ennyi lenne! Gyerekkoromban Anyukám, mindig azzal bíztatott… merj szépeket álmodni…
Merek. És remélem, nem csak álom, amit magam előtt látok. Sok-sok ember tarka sokasága, mennek valamiért, mennek valakikért.
Lehet, hogy lesznek műhelybeszélgetések fiataloknak, idősebb kollégák múltjukról, munkájukról mesélnek.
Hathetente meghívott fiatal fotó- és képzőművészek mutatkoznak be, s vannak karikatúra és illusztrációs kiállítások.
Politikusok jönnek jobbról és balról is. Elmondják terveiket, gondjaikat. Mi a nyilvánosság erejével támogatjuk őket vagy vitába szállunk velük.
A legújabb filmek első vetítése… hány új tehetség számára teremthetnénk lehetőséget az első nyilvános megjelenésre?!
Könyvbemutatók, és egy kis könyvtár a legújabb könyvekből. Együttműködés mindenkivel, aki be szeretne mutatkozni, keresi a nyilvánosságot. Mi adjuk a nyilvánosság terét, s csak azt kérjük, hogy használják, éljenek az épület és a tagság sokszínűsége adta lehetőséggel.
Sakkkör, bridzs- és ulti szoba, lehetőség a nyomtatott és az online sajtó kiadványainak böngészésére és hozzáférés mindenhez, ami betű, kép és hang – egy csésze jó fekete kávé mellett.
Álmaimban mi vagyunk a Nyilvánosság Háza. Nem szeretnék hamar felébredni.
Keleti Éva