Finnország már teljesítette a menekültkvótát

Finnországnak nagyon jó a kapcsolata hazánkkal. Vannak ugyanakkor területek, ahol nincs egyetértés közöttünk. Ilyen a menekültügy, a bevándorlás-politika. A különbség ezen a téren, hogy Finnország már befogadott annyi menekültet, amennyit az EU előírt – mondta el Petri Tuomi-Nikula újságíró kollégáinknak. Finnország nagykövete a MÚOSZ kül- és biztonságpolitikai szakosztályának tagjait fogadta február 28-án, a „Kalevala napon”, azaz a finn kultúra napján, a nagykövetség épületében.

A semleges Finnország tavaly december 6-án ünnepelte függetlenségének 100. évfordulóját. Kül- és biztonságpolitikájának pillére európai uniós tagságuk. A skandináv országok mellett az Európai Unió a legfontosabb számukra – hangsúlyozta a nagykövet, aki azt is elmondta, hogy ha nem lenne az EU (amelynek Finnország 1995 óta a tagja), a gazdaságuk összeomlana, ha nem lennének uniós szabályok, amelyeket minden tagországnak be kell tartani, az a finn gazdaságot 30 évvel visszavethetné.

Fotó: Kovács Márton

Finnországban mintegy másfél évtizede téma, hogy csatlakozzanak-e a NATO-hoz. Politikai tényezők egy dologban egyetértenek: ez csak úgy lenne elképzelhető, ha Svédországgal együtt lépnének be az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe – mutatott rá Tuomi-Nikula. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a finn védelmi erő nagyon fejlett és NATO-kompatibilis. Finnországban hadkötelezettség van. A nép hazaszeretetére jellemző, hogy felmérések szerint a férfiak 80 százaléka kész az ország fegyveres megvédésére még akkor is, ha a harc kimenetele bizonytalan lenne. Ebben az elszántságban Finnország népe nemzetközi összehasonlításban az első helyen áll a világon – mutatott rá a nagykövet.

Tuomi-Nikula leszögezte: Finnország értékrendje nyugati. A finn külpolitika minden tekintetben az európai uniós tagságon alapul. Helsinki helyesli és végrehajtja az Oroszország elleni szankciókat, de ettől függetlenül jó kapcsolatokat ápol Moszkvával.  Sauli Niinistö köztársasági elnök például évente találkozik Putyinnal. A finn-orosz gazdasági kapcsolatok szorosak, az orosz energiától való egyoldalú függést azonban Helsinki elkerüli. Öt atomerőművük közül az első és egyetlen orosz, ugyanolyan, mint a paksi, de a fejlesztését nem orosz cégekkel oldják meg. A másik négynek pedig semmi köze Oroszországhoz. A finn energiapolitika egyébként arra törekszik, hogy az energiamix 1/3-át megújuló, további 1/3-át atomenergia adja és csak 1/3-a származzon külföldről.

Ami a gazdaságot illeti, a nagykövet szavaiból kiderült, hogy a finn nemzeti össztermék kétszer akkora, mint a magyar, pedig a lakosság lélekszáma csak a fele a miénknek. Tehát négyszer akkora az egy főre jutó GDP-jük, mint a magyar. Ennek alapvetően a finn hatékonyság, termelékenység az oka. A finn gazdaság egyébként az utóbbi évtizedben gyengélkedett, ám tavaly nekilendült, s így ma az euro-övezetben a leggyorsabban nő.  Tavaly a GDP-növekedés becslések szerint 3,6 százalékos volt, idén pedig várhatóan meghaladja a 4,0 százalékot.

A finn-magyar kapcsolatokat pozitívan  színezi a nyelvrokonság. De van ennél sokkal fontosabb vonatkozás is. Tuomi-Nikula emlékeztetett: a magyar nyelvújítás és 19. századi magyar nyelvi törekvések erős visszhangra      találtak Finnországban. A magyar példából szűrték le, hogy a nemzeti függetlenségnek az anyanyelv kulcsfontosságú eszköze. A jelenről elmondható, hogy a két ország kapcsolatai szorosak és jók, bár a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nem érik el azt a szintet, ami a Nokia fénykorában jellemezte az együttműködést. Viszont lényeges, hogy a Nokia visszatért, és szoftver kutatásban, fejlesztésben 2300 magyar szakembert foglalkoztat. A szoros kapcsolatot az is elősegíti, hogy a téli időszakban naponta 3, nyáron pedig 5-6 repülőjárat közlekedik Helsinki és Budapest között – mondta a nagykövet.

Petri Tuomi-Nikula elfogadta meghívásunkat arra az esetre, ha a MÚOSZ a sajtószabadság témájával foglalkozó programot szervez. Jelezte: kész azon részt venni és beszámolni a finn példáról, annál is inkább, mivel a sajtószabadság érvényesülésének nemzetközi rangsorában Finnország az első helyen áll (bár lehet, hogy idén Norvégia megelőzi).

Kepecs Ferenc

 

Önnek ajánljuk