Két film, egy este

Április 24-én a Kulturális Szakosztály és a Magyar Dipló filmes estje Zsolnai Júlia előadásában Ady Endre Jean Jaurès emlékére írt költeményével kezdődött. Ezt követte a Jean Jaurès, egy látnok halála című dokumentumfilm vetítése, amelyet André Libik írt és rendezett. Mozgalmas és látványos képekkel, izgalmas archív anyagokkal idézte fel Jaurès pályafutását, a filozófiatanár-kezdetektől a képviselőségig, kiállását Dreyfus kapitány mellett, és az Humanité című újság megalapításáig 1904-ben.

Jaurès látnokként hirdette, hogy borzalmas és világméretű lesz a háború, ha nem akadályozzák meg. Így lett ő a háború első áldozata, a „világbéke mártírja” 1914-ben.

A telt házas est kitartó és lelkes közönsége az est második felében az 1968-as berlini diáklázadás forradalmi képeit kitűnő dokumentumfilmes eszközökkel megörökítő André Libik-filmet láthatta. Nyugat-Berlinben Kreuzbergben az egyetemisták a munkásokkal közösen Marx képe és vörös zászlók alatt követeltek társadalmi változást, többek között más iskolarendszert és magasabb béreket.

Az itt látottak sok mindenben emlékeztettek arra a rádiós dokumentum-drámára, amelyet a párizsi 1968-as májusi eseményekről írtam Főpróba Párizsban címen.

Vámos Éva

Önnek ajánljuk