Irodalmi díjátadó a MÚOSZ-ban

Nem gondoltuk volna, hogy  a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)  Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztálya által meghirdetett irodalmi pályázat ilyen nagy sikert ér el majd. A közösségi oldalon több mint 30 ezren látták, 315-en megosztották és közel hatvan pályamű érkezett az ország minden tájáról. A zsűri sok színvonalas alkotást ismerhetett meg, s még egészen zsenge korú pályázónk is akadt az 5. osztályostól a tizenhat évesig. Volt, ahol egy egész osztály dugta össze a fejét és írt egy történetet. A fiatalok igyekezetét a zsűri is méltányolta, mindannyian jutalmat kaptak.

  • 1 Garamvölgyi Annamária szakosztályi elnök, a rendezvény moderátora
  • 2 Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke köszöntője közben
  • 4 Dr. Szőke László, a zsűri elnöke értékelte a pályázatokat
  • 6 A 3. osztályos Kovács-Buna Tímea mozgássérült pályázónk is jutalmat kapott
  • 8 A díjnyertes pályaműveket Gy. Dobos Mariann szakosztályi titkár olvasta fel
  • 9 Proksa Zoltán crossover musical tenor nagyszerű műsorral érkezett

A december 18-i díjátadón, a Szövetség Rát Mátyás-Táncsics Mihály termében Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke, pályázatunk fővédnöke köszöntő beszédében szólt arról, hogy a fogyatékosság leginkább fejben létezik, hiszen ha valaki ír, akkor nem látni, ki ép és ki él valamilyen fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodással. Kiemelte, hogy a MÚOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztálya a legjobban működők közé tartozik a szövetségben. Elmondta, hogy a szakosztályunk előző évi, fogyatékosságügyi konferenciáját is nagy érdeklődés övezte, s rámutatott, hogy a MÚOSZ elnöksége nyomban támogatta  irodalmi pályázatunk megvalósulását, mert azonosulni tudott az üggyel, annak céljával, üzenetével. A nyertesek büszkék lehetnek írásművükre, hiszen figyelemreméltót alkottak.
Dr. Szőke László a zsűri elnökeként értékelte a beküldött pályaműveket. Rövid áttekintést is adott arról, hogy idén 20 éves a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény. Magyarországon  az eltelt két évtized óta jelentősen megváltozott a fogyatékos emberek helyzete. Ma már egyre többször találkozunk velük a közéletben, a munkahelyeken, a közlekedés során, hiszen ők is társadalmunk  fontos szereplői. Dolgoznak, tanulnak, családot alapítanak, mint mindenki más. Ez a szemlélet is vezette szakosztályunkat,  ”A fogyatékosság megélése a mindennapokban” című irodalmi pályázat kiíróit. A pályaművek között sok értékes akadt, alkotóikat díjazta a zsűri, de voltak, akik félreértették a témamegjelölést és arról írtak, hogy szerintük mi a fogyatékosság. Néhányan nem a pályázat mottója szerint küldték el munkáikat, s akadtak, akik jelentősen túllépték a megadott szövegterjedelmet. De a többség figyelemreméltó alkotást küldött be és ezek közül választotta ki a zsűri a legjobbakat. Különdíjat is azért adtak ki, mert néhány megkapó írást mindenképpen szerettek volna elismerni az első három helyezetten kívül.
Érdemes még egyszer felelevenítenünk a díjazottak névsorát:

Vers kategóriában:
Első helyezett: Erdős Marietta – Gondolod
Második: Kapa Veronika – Fekete fényben
Harmadik: Kocsis Nikolett – Címkefelhő című költeménye.

Prózai mű kategóriában:
Első helyezett: Dr.Diófási Ildikó – A csütörtöki ebéd
Második: Erdősné Onda Marica – Előttem a célvonal
Harmadik: Hegedüs András – Fonák-tünet című írásműve.

Különdíjasok lettek:
Török Imre – Funkcióvesztés
Nánai Szervác – Az első magyar vak motoros
Benda Judit – Gyöngyszem című alkotásukért.

Jutalmat kaptak:
Kordé Anasztázia,
Németh Karina Kata,
Matos Sára Anna,
Kovács-Buna Tímea, valamint
Almási Bianka és a hetedik osztály.

Valamennyi pályázónak szívből gratulálunk! Az első díjasok és az egyik különdíjat kiérdemelt művet a rendezvényen a résztvevők is megismerhették.
Hálásan köszönjük a MÚOSZ-nak a díjátadónkhoz nyújtott anyagi támogatását, továbbá  Borkúti Lászlónak, a Bíbor Kiadó alapítójának a BENDEGÚZ, a kerekesszékes világjáró című könyveket és Cseri Anikó Tündének, az Ina’s Makeup Album tulajdonosának a sminkterméket.
Művészvendégünk, Proksa Zoltán crossover musical tenor ajándéka az volt, hogy a díjátadónkon nagyszerű műsorral örvendeztette meg a vendégeket.
A fotókat köszönjük Cseri Anikó Tündének! A díjnyertes pályaműveket rövidesen közöljük.
Garamvölgyi Annamária

Önnek ajánljuk