Élni és túlélni – 1956 karikatúrákban

Élni és túlélni – 1956 karikatúrákban. Megjelent a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap őszi száma.

A kiadványban egy válogatást lehet látni a MÚOSZ pontosan öt évvel ezelőtt, 2012 novemberében megalakult Magyar Karikatúraművészeti Szakosztálya tagjainak 1956-os témájú műveiből is.

 

Bognár Nándor:

ÉLNI ÉS TÚLÉLNI – 1956 KARIKATÚRÁKBAN

Tulajdonképpen egy megszólítással kellene kezdenem az írást, amelyet a mellékelt rajzok nézegetőinek címezek, és valahogy így szól: Kedves túlélők…! De hát ez az írás elején talán még nem indokolt, meg talán nem is lenne teljesen érthető, így inkább valami mást, mondjuk némi tájékoztatást tennék közzé. Például azt, hogy csaknem pontosan öt évvel ezelőtt, 2012 novemberében megalakult a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztálya. Ez olyan alkotói csoport, amelynek tagjai a karikatúrát szélesen értelmezik: ide sorolnak minden olyan témakört, eszközt, amellyel a dolgok fonákját humoros, de színvonalas formában lehet bemutatni, nem elkerülve szokatlan, ebben a műfajban ritkán ábrázolt területeket sem.

Amikor azonban szóba került egy kiállítás lehetséges témájaként az ötvenhatos forradalom és szabadságharc, mégis többen felhorkantak: 1956 és karikatúra? Hogy jön ez össze? Hát az egy véres, kegyetlen esemény volt, hogy lehet azzal viccelni, milyen humoros oldala lehet egy levert, véresen megtorolt forradalomnak? Aztán persze a szakosztály tagjai mégis csak egymás után készítették a rajzokat, grafikákat, kinek mi jutott eszébe ötvenhatról. Össze is állt ezekből a művekből egy – részben talán a téma szokatlansága okán – nagysikerű kiállítás, ennek anyagából mutatunk be az alábbiakban néhány alkotást.

A témakör fogadtatása kapcsán azonban érdemes végiggondolni: tulajdonképpen mi is a karikatúra, mi a lényege? Vicces gúnyrajz? Valakinek nagy orrot, nagy fület rajzolunk, és jót nevetünk rajta? Tudjuk, hogy nem. A karikatúra alkotója, csakúgy, mint mondjuk egy szatíra írója, keres egy olyan sajátos nézőpontot, ahonnan nézve másképpen lehet bemutatni a világot. Meglehet, az így bemutatott kép szokatlan, furcsa, talán derűs, talán ironikus is, de mindenképp jellemző az egészre.

Ráadásul a magyar karikatúra olyan, mint a magyar humor. Nálunk ugyanis mindenből, az Európai Unióba történt belépésünktől a migráns témakörig, pillanatok alatt vicc születik. Ahogy elkészült az ország déli határán a kerítés, másnap már lehetett hallani: Bemegy egy migráns a kocsmába, és kér egy deci pálinkát. Milyet? – kérdezi a pultos. A válasz: Milyet, milyet, hát kerítésszaggatót…

Ez a viccre hajlamosság természetesen nem azt jelenti, hogy mi röhögünk mindenen, hogy komolytalan nemzet vagyunk – egyáltalán nem. Inkább azt, hogy ha gondunk van, akkor is megtaláljuk a helyzet fonák, ironikus oldalát. És mikor nincs gondunk? Lehet erre azt is mondani: na és a humor, az ironikus látásmód megoldja a gondunkat? Nem. Nem oldja meg, de segít túlélni, és ez nagyon fontos.

Ötvenhatban is születtek viccek. Miért mondják ránk, hogy futball nemzet vagyunk? Mert minden sarkon egy puskás öcsi áll. Vagy: sokan kimentek nyugatra, és rádión, zenével üzentek haza az itthoniaknak. Egyik ilyen zenés üzenet így hangzott: Matyinak és Ernőnek üzenjük (népszerű Yves Montand-sláger magyar nyelvű szövegével): A két szemét…

Ide kívánkozik Királyhegyi Pál története is, amit valószínűleg sokan ismernek. Ő egy kis, vékony, színpadokon gyakran szereplő szellemes ember volt – ma úgy mondanánk, hogy sztendapos. A háború alatt be kellett vonulnia munkaszolgálatra, és mikor egyszer a munkatáborban valamilyen feladatot nagyon lassan hajtott végre, az őket őrző keretlegény jó nagyot taszított rajta, még fenékbe is rúgta, úgy, hogy szegény Királyhegyi elterült a sárban. Felállt, kicsit letisztogatta magát, aztán szembefordult az egyenruhással, és azt mondta neki: Tudja, nekem most ment el a kedvem ettől az egésztől.

És a történetnek ezzel nem volt vége! A keretlegény ugyanis ettől kezdve nyomába szegődött Királyhegyinek, és ügyelt rá, hogy ennek a kis embernek ne legyen semmi baja, nehogy bántsa valaki, mert akinek ilyen helyzetben is ilyen humora van, arra vigyázni kell. Királyhegyi Pál túl is élte az egészet, és még hosszú évekig szórakoztatta a hallgatóságát és olvasóit történeteivel.

Ezért emlegettem túlélést az írás elején: mert az irónia, a humor, így a jó, a művészi színvonalon megvalósított karikatúra is ilyen, bármilyen témájú is. Segít túlélni sok mindent, nélküle az élet nehezebb, és mindenképp szomorúbb is lenne.

Már csak ezért is érdemes megnézni ezeket az alkotásokat.

Önnek ajánljuk