Nagy sikerrel futnak Budapest útjain a tuktukok

Budapesten járva már harmadik éve feltűnik egy fura kisautó, vagy inkább motor, ami már több európai fővárosban nagy sikerrel működik. Általában kettőt, hármat látunk egymás mögött, vagy mellett, mert a sofőrök a  turistacsoportokat úgy szeretik vinni, hogy az utasok menet közben, leginkább a piros lámpáknál állva, fotózhassák egymást.

Az olasz eredetű járgány, amelynek elődje legelőször Ázsia és India zsúfolt városainak útvonalain tűnt fel,  lényegében egy felhajthatós vászon tetejű, körbeburkolt 200 köbcentis, 3 kerekes Piaggio motor, ami nem akar konkurálni egyetlen taxis, riksás vagy városnéző busztársasággal sem. Intimebb és lazább formában ad lehetőséget a város megismerésére, apró méreténél fogva olyan kis utcákba, és rejtett helyekre is el tud jutni, ahová más járművek nem.

A cég a tuktuk-ok vezetésére nyelveket beszélő fiatalokat, főleg egyetemistákat alkalmaz, akik kellő idegenvezetési ismeretekkel rendelkeznek, no meg jól és biztonságosan vezetnek a városban. Utasaik elsősorban középkorú, vagy annál idősebb nyugat-európai, amerikai, indiai tehetősebb turisták, akik többnyire 4-5 csillagos szállodákban laknak. A nyitott kétszemélyes kocsik vezetői, ha kell, angol nyelven adnak tájékoztatást egy-egy, olykor más közlekedési eszközzel meg sem közelíthető helyszínről. Például a Citadellát érintő útvonal választásakor közvetlenül az építményekhez és a szobrokhoz juthatnak fel a turisták e járművel, így a Tabánban lévő Filozófusok kertje így élvezhető talán legjobban.

A 13 féle városnéző tematikus séták gasztronómiai programmal is kiegészülnek: borkóstoló a Bazilikánál, gulyáslevesezés a Várban, koktélozás az Andrássy úton – ezeknek mindig nagy sikere van.  Egyes túrák dunai hajózást is magukban foglalnak. A Budapest központi helyeiről induló, 60 vagy akár 150 perces kidolgozott útvonalak azonban bármikor megszakíthatók, módosulhatnak egyéni kérések szerint.

A csapat évről évre egyre több budapesti és vidéki eseményt is színesít a kis járgányokkal. Amint azt Kovács Tamástól, a cég ügyvezetőjétől hallhattuk, fejlesztésben is gondolkodnak: hamarosan újabb tuktukokat vásárolnak és nemcsak Budapesten, de valószínű. hogy Bécsben is találkozhatunk majd ezekkel.

Barna Judit

A szerzőről

Önnek ajánljuk