Túrázzon Izraelben!

Ez a cikk 7 hónap frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szunyogh Szabolcs a Kulturális Szakosztály tagja izraeli túrát szervez júniusban. Március 22-ig lehet jelentkezni!

Kedves Kollégák!

Két éve sikeres túrát szerveztünk Izraelbe. Többen jelezték, hogy szívesen részt vennének a következő úton is. Az alábbiakban olvasható júniusi utunk programja. Az utat a KaviArt szervezi (vezetője szintén kolléga, a Magyar Rádióból és a szintén valamikori TV3-ból ismert Lugosi Viki), a csoportot Izraelben Szunyogh Szabolcs kalauzolja. (Természetesen helyi idegenvezető társaságában.)

Időpont: június 8-16.

Élmény szempontjából nem, de az árak szempontjából utunk kétsebességes: van egy olcsóbb (értsd: kevésbé drága) és egy költségesebb változat. A különbség csak a szállodai elhelyezésben érzékelhető, egyébként pontosan ugyanazt a programot szerveztük a csoport mindkét fele számára, végig együtt leszünk.

Akinek kedve van jönni, kérjük, március 22-ig jelentkezzen Lugosi Vikinél az alábbi e-mail címen: : viktoria.lugosi@kaviart.eu

Mindenkit szeretettel várunk!

Leszünk ott, ahol a turisták is szoktak – Jeruzsálemben,Tel Avivban, Megiddóban, Názáretben, Kapernaumban, Tvériján, Haifan, illetve a Holt tenger környékén. De közben tömködjük a lyukakat a Biblia ismeretünkben is – már akinek vannak ilyenek. És kipróbáljuk mindazt amiről a turisták csak hallanak. A kibuc életet, kevésbé strapás foglalatosságként társadalomkutatókkal találkozunk, akik válaszolnak a kérdéseinkre. Beengednek egy vallásos iskolába. Időutazás? Igen, Kárpátalja, Máramaros, XIX. század – mindez a modern Izraelben. Pálmák tövében fürdünk az oázis vízesése alatt és a Tel avivi tengerparton, fagylaltozunk a Gan haIr-ben, kávézunk a Dizengoffon. Mesés csokis sütit veszünk a parókás asszonyoktól a Mea Shearimon, és mire a Ben Gurion felé tartunk valamit megérthetünk abból, hogy lehet itt élni. Talán erről beszélt Máté is: „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár.”

És akkor csak címszavakban: 4 éjszaka Jeruzsálem, 2 éjszaka a Kinneretnél, 1 éjszaka Haifa, 1 éjszaka Tel Aviv

1. nap
érkezés 14.40.

2. nap 
Jeruzsálemből indulunk, onnan, ahol Mark Twain szavaival „Salamon lakott, ahol Ábrahám beszélgetett az Istennel, s ahol állnak még azok a falak, amelyek a keresztre feszítés szemtanúi voltak.”
A Jaffa kaputól indulva járjuk végig az Óvárost, a Via Dolorosa tekervényes utcácskáit, fehér kőívek, átszellemült zarándokok és békésen várakozó szamarak között haladunk a XIV stáción át a Golgota felé a Szentsír Bazilikáig. Átmegyünk az  Evangélikus Templomhoz majd irány a Cion hegy. Dávid sírja után kiderül, hogy mi köze van a „Felső szobának” az Utolsó Vacsorához.

3. nap 
Buszunkkal a Holt tengerhez indulunk a jerikói úton. Útközben megállunk az Irgalmas Szamaritánus Példázatának a helyszínén, aztán Kumránban megnézzük az ásatást, ahol a Holt tengeri tekercseket találták. Az időszámítás előtti  II. és I. század közötti tekercseken ott az Ótestamentum, azaz a korábban ismert legrégebbi forrásnál is ezer évvel korábbi dokumentum. A júdeai sivataggal Ein Gediben ismerkedünk, inkább csak az oázisból, de megnézzük Dávid barlangját, hogy a kirándulás után megérdemelten fürödjünk a Holt tengerben.

4. nap 
A Templomhegyen kezdjük a napot, az Al Aksza Mecsetet valószínűleg csak kívülről nézhetjük meg, de nem csak azért érdemes, mert gyönyörű, hanem azért,  mert  erre a helyre hozta az immár megtisztult Mohamedet a két angyal Mekkából. Miután megtudjuk, hogy az iszlám szerint  hol tartja az ember a bűneit, felsétálunk a világ szívéhez, ahol az Örökkévaló az embert teremtette, ahol Dávid az angyalt látta és ahol az Első és Második Szentély állt. Megnézzük a Sziklamecset, Mohamed lovon innen rúgtatott a mennyekbe és Ábrahám itt készült, hogy feláldozza Izsákot.  Kikötünk a Zsidó Negyedben aztán indulás az Olajfák Hegyére, benézünk a Gecsemáné kertbe Mária Magdolna Templomba és feljebb bizonyára elrévedezünk Jézus mennybemenetelének helyén. Délután meglepetésre készülünk

5. nap
A délelőttöt a Jad Vasemben töltjük, aztán némi pihenés után visszatérünk az ortodox negyedbe, délután meglepetésre készülünk. Este elindulunk északra Galileaba és a Kineret (Genezáreti tó) partján lakunk.

6. nap 
Benézünk egy kibucba, hogy megismerkedjünk az országot megteremtő nagy közös álommal és a mai hétköznapokkal és pihenünk, fürdünk a gyönyörű tóban

7. nap
Ez a nap alapvetően keresztény emlékhelyekről szól. Megnézzük Tabhgát, a kenyérszaporítás csodájának színhelyét és ha szerencsénk van keresztelkedőket is látunk a Jordán partján. Sétálunk „Jézus városában”, Kapernaum  romjai között, bemegyünk a templomba, amit a  Hegyi Beszéd színhelyén emeltek és ide is terveztünk meglepetést, ahogy a kaviartos utazók már megszokhatták. No jó, legyen kettő. Ha már…

8. nap 
Irány Megiddó, amely a Jelenések Könyve szerint maga az Armageddon, a világvége helye. Ha időben kijutunk  fény derül arra, hogy  Salamon nem csak a vezetői döntéshozatalban szerzett örökké el nem évülő érdemeket, de HR-esként is remekül megállta a helyét. Hogy mire voltak képesek a mérnökei, (mellesleg többre, mint a XX. századiak) az a föld alatt derül ki. Haifán igyekszünk megítélni igaz-e az izraeli mondás, mely szerint Jeruzsálem imádkozik, Haifa dolgozik, Tel Aviv játszik. Az estét már Tel Avivban töltjük. Lesz idő arra is, hogy megítéljük igaz-e az izraeli mondás, mely szerint Jeruzsálem imádkozik, Haifa dolgozik, Tel Aviv játszik. Átmegyünk Jaffóba, a legizgalmasabb művész negyedbe és a fiataloktól nyüzsgő parton, luxus hotelek mellett sétálunk vissza a belváros kellős közepébe, ahol lakunk.

9. nap 
Érkezés 9.15

A program ára:
Az árakat – tudjátok – sosem úgy adom meg, mint az utazási irodák, amelyek egy kis összeget írnak árként, aztán ha hozzáadjuk az illetéktől a fakultatív programokon át a csomó költséget, akkor az összeg megduplázódik.

A KaviArt árban minden benne van: repjegy, illeték, 3 vagy 4 csillagos hotelek, és miután az előző utunkon azt tapasztaltuk, hogy az étkezés rendkívül drága, ezért ezúttal a félpanzió is benne van (!) és minden program.
Ami nincs benne: feladandó csomag (27 000 Ft) és a belépők ára.

Tehát:
3 csillagos hotelekben 457 000 Ft
4 csillagos hotelekben 538 000 Ft

Várom a jelentkezésiteket.

Szunyogh Szabolcs elérhetősége:
e-mail: szunyogh@t-email.hu vagy szunyogh.kozneveles@gmail.com
mobil: 30/9247-320

Lugosi Viki elérhetősége:
E-mail: viktoria.lugosi@kaviart.eu
Mobil: 30/212-01-00

A szerzőről

Önnek ajánljuk