Bajáról a Bajai Halászlé jut először az eszünkbe

A tavasz biztos jele, ha beírhatjuk a naptárunkba az Utazás kiállítás megtekintését. Az elmúlt hétvégén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 23 országból több mint 300 kiállító kínálatából válogathattak a látogatók.

Az egyik legnagyobb standon Bács-Kiskun megye várta a látogatókat. A megyei közgyűlés elnöke, Rideg László sajtótájékoztató keretében hangsúlyozta, hogy a megye nem történelmi évszámokkal és adatokkal akarja a látogatóit fárasztani. Inkább kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatásával, etnográfiai érdekességekkel és gasztronómiával színesített szórakoztató programokkal csábította idén a turistákat. Kedvcsinálóként említette egyik legismertebb nevezetességüket, a Bajai Halfőző Fesztivált. Minden év július második szombatján több tízezer ember fordul meg a közel 2000 bogrács körül a bajai Szentháromság téren és figyeli-szimatolja az illatozó, halászlevek főzését. A város lakóiból, ismerősökből, barátokból összeálló tízfős csapatok folyton-folyvást sürgölődnek, ki a tüzért felel, ki a bográcsot forgatja, mások kóstolgatnak. Ha elkészült a jó halászlé asztalhoz ülnek, és elfogyasztják, amit környékbeli vörösborral öblítenek le.

A hagyománnyá vált ünnepet idén 22. alkalommal rendezik meg. A fesztivál négy napján a bekebelezett étkek mennyisége óriási: több mint húszezer adag bajai halászlé készül, amihez 14 tonna halra, 12 mázsa vöröshagymára, közel 600 kiló őrölt pirospaprikára, 14 ezer liter vízre és 12 mázsa tésztára van szükség.

A bajai halászlé időközben Guinness rekordot nyert el az „azonos recept szerint bográcsban főzött halétel” gasztronómiai kategóriában, valamint bekerült a Magyar Értéktárba, és 2015 ősze óta Hungarikum. Az ősi magyar ételhez szükséges való halat ma Baján 11 üzlet árusítja.

Barna Judit

Fotó: www.baja.hu, aktivpihenes.hu /Okolicsányi Zoltán

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Átadták az Építészeti, Képző- És Iparművészeti Szakosztály díjait

A MÚOSZ Építészeti, Képző- És Iparművészeti Szakosztályának díjait adták át március 6-án a Sajtóházban.

Close