Lovagrendi hagyományőrző disznóvágás Karcagon

Ez a cikk 10 hónap frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február első hétvégéjén, csodálatos tavaszi időben került sort az immár hagyományos, a tavalyi évtől Lovagrendünknek is eseményt jelentő hagyományőrző disznóvágásra Karcagon a „Lovagi udvarban”.

Vitéz Szatmáry János és vitéz Szatmáry Zoltán lovagok által szervezett, és velük együtt több, mesterszakács által kivitelezett eseményen több miniszter, államtitkár és országgyűlési képviselőn túl Szlovákiából és Szerbiából is érkeztek vendégek, a meghívott magyar vendégek, barátok és média mellett.  Az a megtiszteltetés érte szakosztályunkat, hogy meghívást kaptunk az eseményre.

Az egész napos rendezvényen, a délelőtti nyilvános időszakban az összes tájjellegű, a vidéki hagyományokat őrző ételt elkészítették, mellé remek borok, italok kerültek a roskadozó asztalokra. Ezek között egyaránt szerepelt a friss vér, az elmaradhatatlan káposzta, disznótoros, töpörtyű, hogy csak néhány finomságot emeljünk ki.  Természetesen a borok között a száraz vörös testes példányok vitték a vezető szerepet, hiszen ezekhez a ételekhez szinte kötelező volt őket fogyasztani, a remek „szétcsapató” pálinkák mellett.

A Karcagi Lovagi Udvar, melynek szlogenje a „Béke szigete” évek óta aktív szerepet vállal a hagyományőrzésben, a régi, tradicionális ételek és italok készítésében, ezek oktatásában. Két tulajdonosa mind a közétkeztetésben, mind a rendezvények szervezésénél kiemelt figyelmet fordítanak a tradíciókra és a helyi termékekre, rendszeresen főznek az országban felkérésekre, akkor is kizárólag ezt veszik figyelembe. Ha zsűriznek fesztiválokon, elsődleges szempont, hogy az ételek tradicionális, helyi alapokon nyugodjanak, hiszen ez ugyanúgy hozzátartozik egy vidék emlékeihez, hagyományaihoz, mint bármilyen művészeti, építészeti emlék.

Munkájukhoz, tevékenységükhöz sok sikert kívánunk, és köszönjük a lehetőséget!

A szerzőről

Önnek ajánljuk