A teljes értékű konyha

Ez a cikk 7 hónap frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Örömmel tettem eleget a minap nagyszerű kolléganőm, dr. Elek Lenke, a Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály elnöke meghívásának, aki – több más szakosztályvezetővel együtt – egy különleges könyvbemutatóra invitált. Mégpedig egy olyan kiadványéra, ami egyedülálló a könyvkínálati palettán. Az Egyszerűen finom – A teljes értékű konyha című könyv szerzője, dr. Benda Judit táplálkozástudományi szakember, egészség-tanácsadó, gyógyszerész, újságíró, könyvkiadó és „mellesleg” négygyermekes édesanya. Annak idején, már a tanulmányai során tapasztalta, hogy a táplálkozás fontosságáról vajmi kevés szó esik, s bár az egészség gyakran előtérbe kerül, annak megtartásáról, a betegségek megelőzéséről keveset beszélünk. Pedig felsorolni is nehéz lenne, mennyi életmódbeli tanácsokkal szolgáló, válogatott recepteket tartalmazó könyvet vásárolhatunk, de olyat, ami az alapanyagokat tekintve visszanyúl a múltba, eleink konyhájához, alig, alig. A Magyar Újságírók Országos Szövetségében a szerzővel való találkozás során erről is beszélgettünk.

Dr. Elek Lenke (balról) és dr. Benda Judit

–Napjainkban hatalmas a zűrzavar azon a téren, hogy milyen is tulajdonképpen az „egészséges” táplálék – mondta dr. Benda Judit. – . Az a tapasztalatom, hogy ha egy táplálkozásforma vegetáriánus, vegán, vagy nyers, az még nem garancia arra, hogy egészséges is. A teljes értékű konyha a táplálékot olyan természetesen hagyja, amennyire csak lehet. Csak a teljes étel képes arra, hogy tápláljon, szükség esetén gyógyítson, és természetesen élvezetet is nyújtson. A teljes értékű konyha alapját dédszüleink konyhaművészete képezi az élelmiszeripar előtti időkből – abból az időből, amikor mi magunk készítettük el az ételeinket almából, káposztából, répából, búzából – azaz természetes alapanyagokból.

Mindenki szeretne egészséges lenni, és már sokan felismerték azt is, hogy ezt nagyban elősegíthetjük a körültekintő étkezéssel. Manapság például, amikor közel egymillió a cukorbetegek száma Magyarországon, sokan szeretnénk ( és kénytelenek is vagyunk) elhagyni a finomított, feldolgozott élelmiszereket, mert ha nem tesszük, előbb vagy utóbb az étkezésünk tesz fogyatékossá bennünket.

A hiánypótló könyv borítója [Fotó: a szerző]
Dr. Benda Judit könyve hiánypótló, mindent megtudhatunk belőle, milyen alapanyagokat és miként célszerű használni, úgy, hogy egészséges és finom ételeket tehessünk családtagjaink elé. Például elsajátíthatjuk a kenyérsütés fortélyait teljes kiőrlésű lisztfélékből, készíthetünk tápláló, egészséges leveseket, főzelékeket, szendvicskrémeket, süteményeket, amikkel garantáltan jóllakik a család. ( Utóbbiakból néhányat a könyvbemutatón meg is kóstolhattunk.)

Az Egyszerűen finom című  könyvet nem lehet letenni, olyan olvasmányos, s olyan mutatósak a harapnivalókról készített fotók és jól követhetők az ételleírások. A mű a Kétezeregy Kiadó gondozásában jelent meg, elérhető a Libri és a Líra könyváruházakban, valamint az interneten is. Érdemes beszerezni!

Garamvölgyi Annamária

A szerzőről

Önnek ajánljuk