Szlovén Idegenforgalmi Iroda nyílik Budapesten

Beszélgetés Skrilec Ksenijával, Szlovénia magyarországi nagykövetével

Ön 2013-tól nagykövet. Meséljen kicsit az útjáról, amely idáig vezetett.

Így van, Magyarországon 2013 óta vagyok nagykövet, és a budapesti székhelyről látom el Szlovénia bulgáriai képviseletét is. Ez nem az első magyarországi kiküldetésem, korábban beosztott diplomataként is dolgoztam itt különböző területeken. A ljubljanai külügyminisztérium globális kihívások főosztályvezetői posztjáról érkeztem Budapestre, ahol többek között a szlovén álláspont koordinálásáért feleltem a Rio+20 környezetvédelmi konferenciára és a fenntartható fejlődési célokkal foglalkozó munkacsoportba, és egy úgynevezett Zöld Csoport (Green Group) munkáját is vezettem. Ez a csoport 6 környezettudatos országot – köztük Szlovéniát is – foglalt egybe, amelyek a fenntartható fejlődésre és környezetvédelemre próbálták felhívni a figyelmet a nemzetközi kapcsolatokban.

Hogyan jellemezné hazáját?

A zöld erdők hazája

Szlovénia a négy évszak országa, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik, hegyekkel, tengerrel, folyókkal, tavakkal, gyógyfürdőkkel, barlangokkal. Egy környezettudatos ország, nem véletlenül zöld az ország logója (“I feelsLOVEnia”) – a területének több mint 60%-át erdők fedik. A Triglavi Nemzeti Park, több regionális és tájpark is gazdagítja Szlovénia természeti szépségét, növényi és állati sokszínűség jellemzi. Az ország környezettudatosságát nemzetközileg is elismerik, Ljubljana idén Európa Zöld Fővárosa, a szeptemberi Global GreenDestinations Day konferencián a zöld és fenntartható turizmusról pedig Szlovéniát választották a legtöbb fenntartható turizmust biztosító helyekkel rendelkező országnak a világon. A turizmus egyébként fontos ágazata a gazdaságnak, a GDP körülbelül 13%-át az idegenforgalomból származik.

Forrás: www.easyjet.com
Forrás: www.easyjet.com

Szlovénia idén ünnepli függetlenségének 25. évfordulóját, tehát egy fiatal országról van szó. Magyarországgal szomszédos ország, de mégis aránylag keveset tudunk róla. Mit tesznek annak érdekében, hogy népszerűsítsék országukat a magyarok között?

Kultúra és turizmus

Ami a turizmust illeti, a Szlovén Idegenforgalmi Hivatal évente tart egy workshopot Budapesten, ahol a szlovén idegenforgalmi szolgáltatók tájékoztatják magyar partnereiket a legújabb turisztikai lehetőségekről és szolgáltatásokról Szlovéniában. Hamarosan a budapesti villamosokon és a tévében is reklámozni fogjuk Szlovéniát, mint utazási célországot. A tervek szerint jövőre egy budapesti idegenforgalmi irodát is nyitunk, ennek épp a megfelelő helyszínét keressük. A nagykövetség is igyekszik minél közelebb hozni a szlovén kultúrát és történelmet a magyarok számára, idén például egy pályázatot is kiírtunk általános és középiskolásoknak és iskolákban adtunk elő Szlovéniáról. A két kisebbség is rendszeresen működik együtt képzőművészeti kiállításokon. Szlovén zenei előadókat, írókat hívunk meg Magyarországra (például Drago Jančar a Margó Fesztiválon mutatta be magyarul megjelenő a Ma éjszaka láttam őt című könyvét), és szlovén filmeket hozunk Budapestre. Szeretnénk megismertetni a szlovén gasztronómiát is a magyarokkal.

skrilec-ksenija2

A bledi krémestől a gibanicáig

Amennyire változatos az ország földrajza, olyan változatos a konyhája is. Szlovéniában gazdagon használják a gombákat és a gabonaféléket, például a hajdinát, a kölest, az árpagyöngyöt. Legendás a bledi krémes, a muravidéki gibanica vagy a tárkonyos kalács. A szlovén konyha mediterrán jellegét kifejezi a tengeri gyümölcsökben gazdag étlap is. Az országnak 3 fő bortermő régiója van. A világ legöregebb, mind a mai napig termő szőlőtőkéje is itt, Mariborban található, több mint 400 éves, és évről évre bőséges termést ad. Az isztriai régió mélyvörös Teran, valamint zamatos fehér Malvazija boraitól kezdve egészen a Lendva-vidék főképp fehér boraiig lehet végigkóstolni Szlovénia nemes nedűit.

Végezetül, mit javasolna, milyen szuvenírt hozzanak haza a magyar turisták Szlovéniából?

Kristály és füge, ajándékba

Tipikus szlovén ajándék például a híres szlovén tengeri sóból vagy mézből készült termékek, az idriai csipke, a csokoládéba mártogatott füge vagy a sós levegőn szárított karszti sonka. A klasszikus és modern tervezésű Rogaška kristály dísz és használati tárgyai, például poharai is nagyon elegáns ajándéknak számítanak, amelyekből a finom szlovén borokat is lehet kortyolgatni.

Köszönöm a beszélgetést.

László Gyula

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

nepszava

Eladják a Népszavát

Hónapokon át tartó tárgyalások után eladják a Népszava kiadási jogát a Marquard Médiának – tudta meg a MNO. A tulajdonosváltást...

Close