Győr, a találkozások városa

A megyeközpont, Győr folyamatos fejlődésének lehetünk tanúi. Szinte minden évben tapasztalhatja a látogató, a turista vagy a város polgára új és szép arcát mutatja a város, ahol szakmai tanulmányúton vett részt a MÚOSZ Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztályának csoportja.

Egy kis statisztika

A Látogatóközpontban Domanyik Eszter, városmarketing és programszervezési főosztályvezető, majd Jakab Petra idegenforgalmi referens, és Szalai Andrea, a Látogatóközpont vezetője tájékoztatta az újságírókat. Itt megtudtuk, hogy 2007-től (2006-os váltásig) Győrt iparváros jelleggel illették.

_DSC2949_DxO
Fotó: Okolicsányi Zoltán

A megyei jogú város a Kisalföldön, az aranyháromszög (Bécs, Pozsony, Budapest) területén fekszik. Egyben Győr-Moson-Sopron megye székhelye, a győri járás és a nyugat-dunántúli régió központja. A település népessége 2013-as adatok alapján 128 567 fő. Magyarország hatodik legnépesebb városának területe 174,6 négyzetkilométer. Győr legnagyobb munkáltatója, az autógyártó AUDI. A világcég támogatja a minőségi kultúrát és a sportot is

Csak a leglényegesebbeket sorjázzuk: a főiskolából avanzsált Széchenyi István Egyetem, a Győri Hittudományi Főiskola, a szinte felsorolhatatlan számú középiskola mellett a Győri Nemzeti Színház, a (30 éves) Győri Balett nyújt igényes kulturális élményeket. Jelentős a helyi és a szakrális turizmus, három értékes „relikvia” csábítja a vendégeket: Szt. László király hermája, a város termálfürdője, Győr barokk belvárosa.

A sport területén is kiemelkedő csapatokkal rendelkezik a város: a női kézilabdázók korábban megnyerték a Bajnokok Ligáját. A mindig sokakat vonzó labdarúgás mellett ifjúsági jégkorong-együttesüket is igyekeznek felső szintű tudással „ellátni”. A kajak-kenu, a futsal és a kosárlabda területén is „villognak”. Napjainkban a kerékpározás is előtérbe kerül, sőt, kerékpárutakat terveznek-építenek majd.

Jön a fiatalok olimpiája

A város sporttervei között regisztrálták, hogy 2017-ben Győrött rendezik meg az European Youth Olympic Festival-t, amikor 50 országból 3600 sportoló mutatja meg tehetségét-tudását. Nyolc nap alatt 10 sportág képviselői vetélkednek majd. A nagyszabású, nemzetközi sportesemény rendezését a város, a kormány és a MOB összefogásával valósítják meg.

Győr előnye, hogy rövid idő alatt elérhető Budapestről, Pozsonyból és Bécsből. Győr ma már nem „egynapos úticél”, azaz egyre többen maradnak itt és a környéken éjszakára is. 2009-ben 250 000, a múlt évben már 400 000 vendég élvezte a város szépségeit, szolgáltatásait. (Megjegyzendő: a munkanélküliség alig nagyobb 2%-nál.) 2023-ban „megcélozzák” az Európa Kulturális Városa címet. 2017-ben az Utazás kiállításon díszvendég szerepet vállalnak, háromnyelvű prospektusokkal segítik az érdeklődőket. Rövidesen megkezdődik a 400 napos visszaszámlálás.

_DSC2876_DxO

Barokk belváros, modern értékek

A materiális és a szellemi „táplálék” átadása-átvétele után a klasszikus városnézés, vagyis élmény-idegenvezetés következett. Már az elején sokunkban megfogalmazódott az az állítás, ha valaki régen vagy egyáltalán nem járt Győrben, sok természeti, épített, esztétikai élménnyel lett szegényebb. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb, restaurált barokk épületek, utcarészletek, felújított járdák sokasága, egy-egy kereszteződési csomópontnál modern szobrok, egy-egy helyen szökőkút látványa ámítja el a várost gyalog bebarangoló embert.

A turisztikai fejlesztések jegyében megerősítik a vízpartokat, elindítják a GyőrBike programot, felújítják a Dunakapu teret, a turistabuszok parkolóját kialakítják-kiépítik, az egyébként is nagyon népszerű Látogatóközpont tevékenységét kiteljesítik (attrakciók, városfelfedezés, csomagmegőrzés, internet, shop, GyőrBike-bérlet).

Mi szem-szájnak ingere

A város bebarangolása nyomán az ember kellőképpen elfárad, sőt megéhezik. Nekünk nem kellett keresni-kutatni, elvittek egy exkluzív étterembe, a La Marédá-ba. A nekünk kiállított menü biztosan megmutatta, hogy az elmúlt években számos díjat elnyert étterem-bisztró ma is hozza kitűnő formáját. Az aperitifnek Pannonhalmi Salve gyöngyöző bor volt. Előételként Szigetközi halászlét kínáltak, ami nem volt más, mint túrós, kapros nudli, halászlé-mártáson, süllő bőrén sütve. Borajánlatként Pannonhalmi Sauvignon Blanc (száraz, fehér) volt a „beteljesítés”… Főétekként mangalicapofa vörösborosan, pörkölve, hozzá nyári ress zöldségek, illetve kacsasült, kacsamájas, lecsós csusza, szarvasgombás tejföllel tetőzte az élményt a választó Pannonhalmi Infusioval (száraz, vörös). Desszertként Lusta asszony rétese fantázianéven kaptunk kellemes, nyári édességet.

_DSC2908_DxO

Sétahajó és édes műremekek

A romantikus sétahajózás során Győr négy folyóját és a helyi hajókázást derítettük föl, valamint a helyi kézműves finomságokat. Megismertük a Borcsi Manufaktúra természetes alapanyagokkal tartósított termékeit: szilva, akác, zöld dió, hárs, levendula, bodza virága és bogyója, birs, valamint sárgabarack adta az alapot. Ezekből varázsoltak szörpöket, teákat, befőtteket. A borkóstolón finom nemes nedűket felszolgáló Babarczi Pince aratott nagy sikert.

Alkotás, elhivatottság, művészet – ezek a szavak jutnak eszünkbe, ha a Lengyel József tortatervező alkotásait vesszük szemügyre, illetve óvatosan kóstolgatva fogyasztjuk a műremekeket.

Szerző: László Gyula

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Váci Sajdik-gyűjtemény

Nosztalgiavonat indul Budapest Nyugati pályaudvarról Vácra, július 15-én, az első magyar vasútvonal 170. évfordulóján. A városban folytatódó, egésznapos, gazdag programban...

Close