Szentmargitbányai Kőfejtő – Donizetti: Szerelmi bájital 

A Fertő-tó ausztriai oldalán, Soprontól mindössze tizenöt percre található Szentmargitbányai Kőfejtőben a július 6-i premierrel indul a szezon. Philipp Himmelmann rendezésében Gaetano Donizetti romantikus komédiáját, a Szerelmi bájitalt mutatják be a Ruffini színpadon.

Foto_30_(c)_Andreas Tischler

Szerelmi bájital  díszletét egy az ötvenes évekre emlékeztető óriási wurlitzer képében álmodta meg a neves díszlettervező, Raimund Bauer, amit a  „vágyakozás jelképe“-ként emleget. Az alkotók a kezdetektől fogva egyetértettek abban, hogy a kőfejtő varázslatos atmoszférájához különleges színpadkép illik. Több napot töltöttek a munka megkezdése előtt a kőfejtőben, elmondásuk szerint annak látványos ridegsége és terméketlensége inspirálta őket arra, hogy a színpadnak úgy kell kinéznie, mint egy UFO-nak a kihalt tájban. Nem reális, hanem képzeletbeli helyszínként kell megjeleníteni a zene által megsokszorozott vágyat. Ezeket a gondolatokat kapcsolták össze az 50-es, 60-as évek látványvilágával, ahogyan azt a háború utáni olasz filmekből ismerjük, egy olyan időből, amikor az első zenegépeket felállították a bárokban és a hangszórókból áramló dallamok szárnyán az emberek egy másik világba varázsolhatták magukat.

Foto_53_VL_Maren Hofmeister_Narine Yeghiyan_Karsten Januschke_(c)_Andreas Tischler
Maren Hofmeister, Narine Yeghiyan és Karsten Januschke

A Szerelmi bájital – az egyik legőrültebb szituációs komédia, ugyanakkor érzelmes és melankolikus opera – megkívánt egy középpontot, ami körül az egész történet forog. A szereposztásban elsőosztályú, fiatal, feltörekvő, nemzetközileg keresett, szerepüket kitűnően megformáló énekesekre osztották.

A premieren Nemorino szerepében Antonio Poli lép színpadra, a további előadásokban Tarjányi Tamás és Ioan Hotea alakítását is láthatja a nagyközönség.  Adinát Elena Sancho-Pereg és Narine YeghiyanBelcoret Andrei Bondarenko és Matthias HausmannDulcamarát Uwe Schenker-Primus és Jonathan Lemalu míg Gianettát Katrin Koch és Esther Dierkes alakítják.

A koreográfus Sziráky Gábor, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Bécsi Filharmónia Kórusát Karsten Januschke zenei igazgató fogja vezényelni.

Foto_47_VL_Narine Yeghiyan_Mathias Hausmann_Antonio Poli_(c)_Andreas Tischler

Előadások:

2016. július 6-tól augusztus 19-ig, 21 előadás, szerdától péntekig.

Kezdete: 20.30 órakor, beengedés 18.30 órától

Időtartam: 2 óra 45 perc szünetekkel együtt

www.operimsteinbruch.at

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Elnokseg.jpg

Rendkívüli elnökségi ülés a szövetség születésnapján

Július 12-én, kedden rendkívüli ülést tart a MÚOSZ elnöksége. A téma: az orvosi rendelés a Sajtóházban. (Legutóbbi írásunk a témában...

Close