Malcolm X – filmvetítés a Sajtóházban

André Libik 1967-ben készült, Malcolm X című német, magyarul feliratozott dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Friedrich Ebert Alapítvány és a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete szervezésében, 2017. szeptember 5-én, kedden 17 óra 30 perctől a Sajtóházban (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/A).

Malcolm X a múlt század ’60-as éveinek egyik emblematikus afro-amerikai emberi jogi aktivistája volt. 1965-ben New Yorkban egy gyűlésen gyilkosság áldozata lett. A merénylet okai máig tisztázatlanok. Egyesek szerint drogdílerek, mások szerint a Nation of Islam, megint mások szerint a CIA vagy az FBI állt a merénylet mögött.

1992-ben mutatták be az 1965-ben megjelent önéletrajzi könyv alapján készült Malcolm X című játékfilmet, Malcolm X szerepét Denzel Washington formálta meg. Alex Haley könyve 1969-ben magyarul is megjelent „Malcolm X önéletrajza” címmel.

André Libik a tőle megszokott alapossággal bemutatja hőse kalandos életét, és feltárja a nyilvánosan elkövetett gyilkosság hátterét.

A vetítés utáni beszélgetést Konok Péter történész, publicista moderálja.

A rendezvény nyilvános és ingyenes.

A szerzőről

Önnek ajánljuk