MÚOSZ plusz

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja Észak-Németországot, amely azon tíz úticél egyike, „amelyek nem hiányozhatnak a 2017-es bakancslistádról” – ez a véleményük a Lonely Planet utazási szakértőinek. A nagy elismeréssel rendelkező független kiadó minden évben megkérdezi az írókat, szerkesztőket és az online közösséget, hogy szerintük most melyik úticélok a legérdekesebbek. A több száz ötletet válogatott utazási szakértők egy top tíz tippre szűkítik le. A kiadó kiemelt célja, hogy kevésbé ismert desztinációkat is felfedezzen és ajánljon olvasóinak, még mielőtt a tömegek elárasztanák. Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke szerint: „A Lonely Planet különösen szereti felfedezni a kevésbé frekventált turisztikai célokat. Észak-Németország beválasztása Európa top 10 desztinációja közé alátámasztja erőfeszítéseink sikerét, hogy ismertebbé tegyük a régiót a német partvidékkel közösen szervezett szemináriumok által.” A szakértők által összeállított 2017-es európai top desztinációk Észak-Németország mellett Zágráb, Gotland, Galicia (Spanyolország), Montenegró északi része, Leeds, Alentejó régiója, Moldávia, Páfosz és Le Havre.

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja a Documenta 14 kiállítást Kasselben. A 14. documenta idén június 10-től várja látogatóit kiállításokkal hagyományos helyszínén Kasselben. Az állami kulturális miniszter Monika Grütters így nyilatkozott: „A nemzetközi művészek öt évente mutatják meg nekünk a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti kiállításán aktuális alkotásaiknak hihetetlen sokszínűségét és konfrontálnak minket korunk sürgető kérdéseivel. Inspirál, összezavar és felráz – a documenta számos benyomással gazdagítja látogatóit – a kiállítás tükröt állít a jelen társadalmi és politikai kihívasainak. A 14. documenta ezen a téren még egy lépéssel tovább megy és második helyszínén, Athénban szeizmografikusan vezet be minket a társadalompolitikai, szociális és gazdasági szakadékba, amelyet mindannyiunknak át kell hidalnunk Európában és a világban. És mivel a kreatív emberek mindig sót szórnak a sebbe, felfednek és dorgálnak, ezért nagyon fontos, hogy teret adjunk számukra, hogy bemutathassák pontosan ezen művészi álláspontjukat.” A világ minden tájáról kereken 200 művész és művésznő munkáit csodálhatjuk meg Kasselben 35 kiállítási helyszínen. Az állami kulturális miniszter a szövetségi elnökkel Frank-Walter Steinmeierrel és görög kollégájával, Prokopis Pavlopulossal, a hesseni miniszterelnökkel, Volker Bouffier-vel és a görög kulturális miniszterrel Lydia Kornioudou-val egy közös sétán méri fel a száz napos kiállítási területet. A documenta a kortárs művészet egyik legjelentősebb kiállítása a világban. Első, 1955-ös kiadása óta öt éves turnusokban rendezik meg. A jelen kiadás művészeti vezetője Adam Szymczyk, mottója „Tanuljunk Athéntól”. A kiállítás Athénban július 16-ig, Kasselben szeptember 17-ig látható. Az állami kulturális miniszter által finanszírozott szövetségi kulturális alapítvány 4,5 millió euróval támogatja a documenta 14-et. További információk: www.documenta14.de

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja a DUNA-LIMES konferenciát, mely június 21-én, szerdán 10 órakor kezdődik a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

szeretettel meghívja az érdeklődőket az Örkény István Könyvesbolt alábbi két rendezvényére. Tunyogi László Új Angyalok – Bardo című könyvének bemutatója 2017. május 30., kedd, 17.00 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A könyvet Darvasi László József Attila-díjas író mutatja be. Házigazda: Kőrössi P. József, a Noran Libro kiadó vezetője A színdarab, az Új Angyalok egy kísérlet. A szubjektív realizmus eszközeivel próbálja újraalkotni, új fényben mutatni: a valóságot. Lendületes dinamikával, groteszk helyzetekkel olyan világot teremt, amelyben torzítva ugyan, mégis tisztán látjuk, miért és hogyan dőlnek el az ország dolgai a fejünk fölött. A regény, a Bardo hőse pörgő nyelvű, frivol nő, mondja, csak mondja az angyalnak, amit lát, maga mögött hagyott életének fölvillanó képeit. A történet hátterében könnyen felismerhetőek távolabbi és közelmúltunk közismert fordulatai, s hogy mindezek hogyan formálták hősnőnk sorsát. https://youtu.be/Gx-X7aEOOPs Tunyogi László 1953-ban született Budapesten. Elvegyült, aztán úgy maradt. Könyvei: Péter második levele (1998), (Yo-Gi Than): Az Út (2001). A különleges – regényt és színdarabot tartalmazó – kötet bemutatója után a szerző dedikálja a könyvét. Ormos Mária Remények és csalódások című könyvének bemutatója 2017. június 1., csütörtök 17.30 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A szerzővel László Ágnes beszélget. Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor, az MTA tagja ebben a könyvében sorra veszi, hogyan alakult az élete a történelmi események sodrában. Felidézi gyermekkorát, a második világháború megpróbáltatásait, egyetemi éveit, az ’56-os eseményeket, majd leírja, hogyan próbált talpra állni a megtorlások után, miként tört ki az értelmiségi robot szerepköréből és kezdett dolgozni a Történettudományi Intézetben. Életútja a Pécsi Tudományegyetemen folytatódott, ahol két cikluson keresztül töltötte be a rektori tisztséget. Részletesen szól e tevékenységéről, s mindeközben megidézi kollégáit, barátait és partnereit. Természetesen megemlékezik az általa művelt mesterségről is, és nem hiányozhat a könyvből politikai szerepvállalása sem. Saját életútját követve igyekszik tekintetbe venni mindazt a helyi, országos és világtörténeti eseménysorozatot, amely kitöltötte az általa leélt rövid nyolcvanhat évet. Nos, mondhatjuk, hogy ez a könyv a lehetetlent célozza meg, noha tudni való, hogy ami lehetetlen, az is marad. A kísérletnek mégis lehet némi tanulsága. A bemutatót követően a szerző dedikálja a könyvét. A részvételi szándékot – mindkét rendezvény esetében – az agnes.laszlo@kossuth.hu címre várják.

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja a GYSEV programjait: Gyereknap a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton 2017. május 28-án sok szeretettel várunk minden kicsi és nagy érdeklődőt a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút gyereknapi programjaira! Utazz velünk a VOLT Fesztiválra! VOLT vonatok közlekednek Sopron és Budapest, valamint Győr és Sopron között a VOLT Fesztivál ideje alatt! Utazz Te is VOLT vonattal Sopronba, és foglald el elsőként helyed a 25. alkalommal megrendezésre kerülő VOLT Fesztiválon! Válts VOLT kombinált jegyet, és nemcsak vonatozhatsz, de a fesztivál ideje alatt korlátlan alkalommal utazhatsz Sopron helyi, menetrendszerinti autóbuszjáratain is! Szórakozás és kikapcsolódás Bécsben a Hotel Sopronnal**** A Hotel Sopron**** szálloda akciós ajánlata félpanziós ellátással és bécsi menettérti vonatjeggyel, hogy kényelmesen és kötöttségek nélkül fedezhesse fel az osztrák fővárost. Alterába Fesztivál 2017. július 11-16. AlteRába Fesztivál Körmenden, a Rába Szabadidőközpontban. Fellép többek között Halott Pénz, Vad Fruttik, 30Y, Anna and the Barbies, PASO, Péterfy Bori és a LOVE Band, Pál Utcai Fiúk, Ismerős Arcok, Ossian, Magashegyi Underground, Soulwave, Auróra és sokan mások. Az „Ország legnagyobb kerti partija”! Alterába Fesztivál – Körmend! Az elérhető minőség!

csato jozsef

CSATÓ JÓZSEF (MÚOSZ-tag 1973 óta)

új könyvének címe Égi ösvényeken – Miénk a határ! „Úgy gondolom és úgy vélem, hogy az újságírónak nem szabad csak azzal beérnie, hogy különböző napi, heti, és havilapokban, folyóiratokban publikál. Egy bizonyos kor elérése után hozzáfoghat könyv íráshoz is. Addigra már felgyülemlett benne annyi tapasztalat és élmény, hogy azokat egy-egy kötetben megossza az olvasókkal. Persze az sem mindegy, hogy a hosszú évek alatt a sok-sok hír, tudósítás, riport, kritika, tanulmány és publicisztika megírása felkészítette a szerzőt arra, hogy immár íróvá válhasson” – olvashatók a szerző gondolatai a könyv borítóján.

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

szeretettel meghívja az érdeklődőket Papp Elek Létek című kiállításának megnyitójára, melyet 2017. május 4., csütörtökön 17.30 órakor rendeznek az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). A kiállítást Markovics Ferenc fotóművész nyitja meg. „A klasszikus magyar fotósiskola hagyományainak nemcsak őrzője, hanem alkotó továbbfejlesztője és nemzetközileg elismert továbbvivője is. Perfekcionista, neki a jó nem elég jó, a tökéletességre törekszik! Minden alkotására jellemző a kitűnő komponálás a mérnöki precizitású, hibátlan technikai kivitelezéssel párosulva. Képeire leginkább az emberábrázolás jellemző. Emberközpontú művészet az övé, emberarcú nemcsak a figurális, hanem a tárgyat, tájat ábrázoló is. Minden alkotása alá odaírhatnánk: Ecce homo! Íme az ember! Törekvése, hitvallása nem csak művészi erény, humanista tett is. Nyitott szemmel jár a világban, lelki szemeivel is lát, megakad a szeme az emberen, az emberin, s a szem szívének tanácsa.” (Dr. Koltói Ádám) A tárlat 2017. június 17-ig látható. Részvételi szándékát a agnes.laszlo@kossuth.hu címen jelezheti.  

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

ajánlja a Kossuth Kiadói Csoport alábbi könyvbemutatóit, dedikálásait.

  • Szántó T. Gábor 1945 és más történetek könyv bemutatója: április 21., péntek 4 óra – Osztovits Levente-terem
  • Anna Pasternak Lara – Doktor Zsivago eltitkolt szerelme könyv bemutatója: április 22, szombat 3 óra – Márai Sándor-terem Anna Pasternak-interjú (angolul) időpontja április 22., szombat 9.30 óra a Four Seasons Hotel halljában, vagy délután fél 5-kor a könyvbemutató után a könyvfesztiválon.
  • David Szalay Minden, ami férfi könyv bemutatója: április 22., szombat 4 óra – Márai Sándor-terem David Szalay Budapesten él, magyar feleséggel és két gyermekkel. Elérhetőségei: 30/915-4972 davidszalay@hotmail.com

Részvételi szándékát az agnes.laszlo@kossuth.hu címen jelezheti.

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja az Esterházy-kastély programsorozatát. Az idei évtől, Haydn óta, kétszáz éve először az Esterházy-kastély újra otthont ad egy zenekarnak, a Haydn Filharmóniának. Hetedik éve rendezik meg a classic.Esterházy koncertsorozatot, nyáron Verdi legnépszerűbb operája, a Rigoletto dallamai csendülnek fel a kőfejtő színpadán. Szeptemberben pedig HERBSTGOLD néven új őszi fesztivállal jelentkezik a kismartoni Esterházy-kastély. A teljes programajánló ide kattintva érhető el.

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

lesz a moderátora Hegyi Gyula Gyilkosság a templomlépcsőn című könyve bemutatójának. 2017. április 12-én, szerdán 17 órakor az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). A könyvet Dési János mutatja be. Az áldozat egy női kórus tagja, aki a legjobbak egyike, mégis kilóg a sorból. Az ügyében nyomozó fiatal tiszt ugyancsak a legjobbak egyike, ám szintén titkolózni kénytelen. A gyilkos pedig… A lehetséges gyilkos éppúgy lehet egy férj, egy politikus, mint egy kórustag vagy alkalmi betörő – a bűnügyi történetben a mai magyar közélet jónéhány tipikus figurájával találkozhatunk. Hegyi Gyula 1951-ben született Békéscsabán. Hosszú évekig újságíróként, filmkritikusként dolgozott, három verseskötete, több elbeszélése és úti esszéje jelent meg. A rendszerváltozást követően európai parlamenti képviselőként, majd uniós tisztviselőként tíz évet töltött Brüsszelben. Legutóbbi könyve részben Timbuktuban játszódik, ahonnan a szerző egy héttel azelőtt utazott el, hogy az iszlám terroristák elfoglalták. Kezdő újságíróként több ismert gyilkossági per tárgyalásáról tudósított, azóta érdeklik a detektív történetek. Példaképe Ruth Rendell, aki az izgalmas gyilkossági esetek köré hiteles társadalmi és lélektani közeget teremt. A Gyilkosság a templomlépcsőn az első bűnügyi regénye, és készül a folytatása ugyanazzal a fiatal nyomozóval a főszerepben. A bemutatót követően a szerző dedikálja a könyvét. Részvételi szándékát az agnes.laszlo@kossuth.hu címen jelezheti.

laszlogyula

LÁSZLÓ GYULA (MÚOSZ-tag 1977 óta)

ajánlja az alábbi rendezvényt: Közlekedik a család Vigyázz, KRESZ, rajt! Az idén 6. alkalommal rendezi meg hagyományápolás gyanánt az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az Autós Nagykoalíció és a SKODA a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági elméleti és gyakorlati vetélkedősorozatot. A rendezvénysorozat célja, hogy minél fiatalabb korban felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A verseny minden magyarországi megyében megrendezésre kerül. A megyei versenyek győztesei az országos döntőben mérhetik össze tudásukat, ahol minden családra értékes nyeremények várnak. AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ GYŐZTES CSALÁDJÁNAK NYEREMÉNYE EGY SKODA RAPID SPACEBACK.A versenyre azon családok jelentkezhetnek, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás jogosítvánnyal, valamint legalább egy 6 és 17 év közötti gyereket nevelnek. A vetélkedő időtartama: 2017. április 22. – 2017. május 28. Országos döntő: 2017. június 10-11. Részletek és jelentkezés: www.kozlekedikacsalad.hu Jelentkezzen családjával a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedőre, és nyerjen egy SKODA Rapid Spacebacket!

Közlekedik a család! www.kozlekedikacsalad.hu

VIGYÁZZ! KRESZ! RAJT!

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Cultiris Kulturális Képügynökség Ismeretlen képek az ötvenes évekből című különleges fotókiállítására. A mindmáig családi archívumokban és helyi gyűjteményekben feldolgozatlanul rejtőző, egykorú fotográfiákat 2016 őszén kezdték gyűjteni a képügynökség munkatársai azzal a céllal, hogy szabadon megtekinthető gyűjteményt hozzanak létre a cultiris.com weboldalon. Az eddig összegyűlt képek közül válogatott kiállítás megnyitójának időpontja: 2017. március 28., 17 óra Helyszín: Örkény István Könyvesbolt (1037 Budapest, Szent István körút 26.) A kiállítást megnyitja: Papp Gábor történész, a BBC History történelemi magazin főszerkesztője Bűnösök? Áldozatok? – Hétköznapi emberek az ötvenes években Papp Gábor, a BBC History világtörténelmi magazin főszerkesztője az alternatív Nobel-díjas Bíró Andrással beszélget. Időpont: 2017 március 29., 17 óra Helyszín: Örkény István Könyvesbolt (1037 Budapest, Szent István körút 26.) A kiállítás és a rendezvény támogatója az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság.

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

moderálja Catherine Horel Horthy című könyvének bemutatóját 2017. március 7-én, kedden 17.00 órakor. Az esemény az MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciatermében (1051 Budapest, Arany János u. 1.) rendezi az MTA Könyvtár és Információs Központ és a Kossuth Kiadó. A vendégeket Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója köszönti, a könyvet Romsics Ignác és Pók Attila történész mutatja be. A részvételi szándékot az agnes.laszlo@kossuth.hu címre kérik jelezni.  

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

szeretettel várja az érdeklődőket a Fotóakadémia Szalay Zoltánnal sorozat tizennegyedik programjára, melynek vendége Szabó Bernadett, a Reuters hírügynökség Pulitzer-díjas fotóriportere. Időpont: 2017. január 12., csütörtök 17.30 óra Helyszín: Cultiris Galéria, Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) Fotóriporterek. Kortársak. Egyéniségek, akiktől tanulni lehet és érdemes. Ők lesznek a vendégei, a beszélgetőtársai Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporternek minden hónap első csütörtökén a Cultiris Galériában. Témák, amelyekről szó lesz: A Práter utcai Fényképész Iskola. Sopronyi Gyula közbenjárásával gyakornokként a Blikknél. Az első nagy képriport az ukrajnai árvízről a Blikkben. Az elérhetetlennek tűnő álom megvalósul: Rédei Ferenc felvesz a Népszabadság fotóriporteri csapatába. Interjúalanyok, játszóterek, épületek fotózása. Hat év után elküldenek. Mélypont az életemben. A divatfotózás iskolája Hajdu András asszisztenseként. Nem az én világom. Újabb négy év a Népszabadságnál: szárnyalok! A megalakulása pillanatától követem a Magyar Gárda kiteljesedését és ott vagyok minden fontos eseményen, ahol történik valami. Ott is, ahova nem küldenek. Fejben már felkészülök arra, hogy egy hírügynökségnél folytatom. Hat és fél éve a Reutersnél Balogh Lászlónak köszönhetően, akivel 2016-ban együtt vettük át New Yorkban, a Pulitzer-díj hírkategória megosztott díját a menekültválság képeiért. Kérjük, jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre.

Szabó Bernadett [Fotó: Hegedűs Róbert]
Szabó Bernadett [Fotó: Hegedűs Róbert]

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

szeretettel várja az érdeklősőket az Örkény István Könyvesbolt Ajándék ez a nap elnevezésű rendezvényére. Időpont: December 17., szombat 14.00 – 22.00 óra Helyszín: Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt.26.) Háziasszony: László Ágnes Program: 14.00 óra PÁRBAN Bolgár György INGMAR ÉS WOODY című könyvét, Pálfy G. István ÍGY LÁSSA CSOÓRI SÁNDORT, AKI LÁTNI AKARJA című könyvét dedikálja. 15.00 óra LAPZÁRTA, a Népszabadság-sztori – DÍJÁTADÁS, DEDIKÁLÁS ÉS BESZÉLGETÉS A Freész Károly-díj ünnepélyes átadása. Freész Károly a Népszabadság újságírója és szerkesztője volt. Tragikus halála után a család díjat alapított, amit minden évben a lap azon munkatársa kapta meg, aki a legtöbbet tette a közösségért. Idén utoljára adják át a színezüst plakettet. Vendégeink lesznek a könyv szerzői. Moderátor: Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó igazgatója 16.00 óra CSAJOK EGYMÁS KÖZT – HIVATÁSRÓL, SZENVEDÉLYRŐL, FÉRFIAKRÓL, NŐKRŐL KÖNNYEDÉN Vendégeink lesznek Fűszeres Eszter, Lévai Katalin, London Katalin és Nimila Ági, akik a beszélgetés végén a könyveiket dedikálják. 17.00 óra PÁRBAN Vendégeink lesznek Gerevich József, a TEREMTŐ VÁGYAK című könyv és Paulinyi Tamás, a BÓLÉBÁL című könyv szerzője. Moderátor: Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó igazgatója 18.00 óra KÖZKÍVÁNATRA Müller Péter dedikálja ARANYFONÁL című legújabb könyvét 18.00 óra a Galérián A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE Tettamanti Béla szubjektív tárlatvezetése 19.00 óra A TEKERŐLANT LOVAGJA Beszélgetős időutazás a kora középkortól napjainkig egy szál tekerőlanton! Vendégünk MANDEL RÓBERT, aki tekerőlantjával 1977 és 2015 között 4 kontinensen, 26 országban közel 3400 hangversenyt adott. 2014 óta Bécsben dolgozik szabadfoglalkozású zenészként, ahol 2015-ben megalakította ENSEMBLEMANDEL kortárs zenei együttesét. 20.00 óra PÁRBAN A DAL ÉS A VERS EREJÉRŐL – HANGOS, VETÍTETT ILLUSZTRÁCIÓVAL Vendégeink lesznek: Baranyi Ferenc és Bródy János 21.00 óra BOB DYLAN DALAI MÉHES ADRIÁN ELŐADÁSÁBAN Mr. Könnyűzene, A Dalköltő, Dr. Orrhang… tökmindegy, ki hogy, miért és mióta ismeri, Bob Dylan olyan dalokat adott a világnak, mint a ’Mr. Tambourine Man’ vagy a ’The Times, They Are A Changin’, az ’If You See Her Say Hello’ és a ’Knockin’ On Heaven’s Door’. Ezen a napon a teljes kínálat 30% kedvezménnyel vásárolható meg az Örkény István Könyvesboltban

ajandek_ez_a_nap

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

KOVÁCS NIMRÓD – Jó pincér voltam… című könyvének bemutatója lesz 2016. november 29-én, kedden 17.30 órakor az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). Díszvendég: Eszenyi Enikő színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója. Kovács Nimród nagy utat járt be az eltelt 45 év alatt magánemberként és üzletemberként, térben, gondolkodásmódban, életszemléletben. Sikeres lett, megdolgozott érte. A története modernkori népmese, tézis és antitézis a lehetőségekről: azok földjén és hazai földön. Az Üveghegyen túlról megtért főhős személyesen mesél. Kézikönyvként is olvasható inpspirációnak, más nézőpontokért. „Vallom, mert megtapasztaltam, hogy ha jelentős értéket adsz a világnak, abból Neked is busásan jut.”(Kovács Nimród) Kérjük, jelezze vissza a részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre.

kovacs-nimrod-konyv

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

meghívja az érdeklődőket a Fotóakadémia Szalay Zoltánnal sorozat tizenharmadik programjára, melynek vendége Mohai Balázs Junior Prima-díjas fotóriporter. Az eseményt 2016. december 1-jén, csütörtökön 17.30 órakor tartják az Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). Fotóriporterek. Kortársak. Egyéniségek, akiktől tanulni lehet és érdemes. Ők lesznek a vendégei és beszélgetőtársai Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporternek minden hónap első csütörtökén a Cultiris Galériában. Témák, amelyekről szó lesz:

  • Milyen út vezetett a Kaposvári Egyetem fotóriporter és képszerkesztő szakára
  • Ösztöndíjjal Norvégiában, a Volda University College Photo for media képzésén
  • Szakmai gyakorlat a Magyar Nemzeti Múzeum fényképtárában
  • Fotóriporterként a Magyar Távirati Irodánál, 2008-tól külsősként
  • Státuszban lenni – szabadúszóként fotografálni
  • Kedvelt témák és azok feldolgozása
  • A Pictorial Collective alkotócsapata
  • Díjeső a Magyar Sajtófotó Pályázatokon

Részvételi szándékát az agnes.laszlo@kossuth.hu címre küldött levéllel jelezheti.

karpati-gyorgy

KÁRPÁTI GYÖRGY (MÚOSZ-tag 2007 óta)

társszerzőként közreműködött A sci-fi című filmes tanulmánykötet megalkotásában. A Filmanatómia-sorozat harmadik kötete november 18-án jelenik meg. A sci-fi a címében hivatkozott műfajt járja körbe, válogatott tanulmányok mutatják be a zsáner történetét, alműfajait, beszélnek a franchise-rendszerről, ismertetik a sci-fi vallással való kapcsolatát és hagyományait a magyar animációs filmben. Rajongók és laikusok számára egyaránt hasznos olvasmány. A kötet médiapartnere a Galaktika, a legrégebbi és legismertebb magyar fantasztikus lap. A kötet szerzői: – Huber Zoltán, filmkritikus, a Filmvilág filmművészeti folyóirat és a lap blogjának állandó szerzője – Kárpáti György, filmkritikus, a PPKE egyetemi adjunktusa, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI főtitkárhelyettese – Orosdy Dániel, szabadúszó filmkritikus, a Filmvilág filmművészeti folyóirat és a lap blogjának rendszeres szerzője, filmes tárgyú könyvek szerzője és szerkesztője – Schreiber András, a Filmvilág egykori szerkesztője, jelenlegi munkatársa, szabadúszó filmkritikus, filmes témájú könyvek szerzője, szerkesztője – Varga Zoltán, filmesztéta, filmtörténész, egyetemi oktató, évekig az ELTE Filmtudomány Tanszék óraadója volt, filmes írásai mások mellett a Filmvilágban jelennek meg, filmes könyvek szerzője – Varró Attila, filmkritikus, egyetemi oktató, a Filmvilág szerkesztője, évekig volt az ELTE óraadója, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Metropolitan Egyetem óraadó tanára A sci-fi a nagy könyvhálózatokban és alternatív terjesztőhelyeken is kapható lesz 2990 forintos áron. A filmvetítésekkel egybekötött rendhagyó könyvbemutatóra a szerzők jelenlétében és közreműködésével, november 25-én, pénteken 18 órai kezdettel kerül sor az Art+ Cinemában (volt Örökmozgó, 1073, Budapest, Erzsébet körút 39.).

sci_fi_borito

ivananita

IVÁN ANITA (MÚOSZ-tag 2004 óta)

Iván Tamás álnéven adja ki könyveit a Publio Kiadó gondozásában. 2011-ben diagnosztizálták szklerózis multiplex betegséggel, gyorsan romló egészségi állapota és izomsorvadása után vetődött fel az ALS gyanúja. Mivel a furcsa panaszok kullancscsípés után jelentkeztek, ebbe az irányba kezdett vizsgálódni. Ekkor szembesült azzal a furcsa ténnyel, hogy a krónikus Lyme – kór nem létezik a mai orvosi fogalomtárban, illetve a kullancsok által terjesztett egyéb társfertőzések, mint a babesia, mycoplasma vagy bartonella diagnosztikája sem megoldott az állami egészségügyben. A betegséggel foglalkozó könyveit is ágyban, párnák között írta azzal a szándékkal, hogy ezzel segítse a magyar betegek és gyógyítók munkáját. Könyvei: A Lyme – kór alternatív gyógymódjai; Karikázza be, ahol fáj!; Pépes élet. A repertoár hamarosan egy negyedik kötettel bővül.

karikazzabeaholfaj

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

meghívja az érdeklődőket a Fotóakadémia Szalay Zoltánnal sorozat tizenegyedik programjára, melynek vendége Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, Balogh Rudolf- és Táncsics Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus. Az eseményt 2016. október 6-án, csütörtökön 17.30 órakor tartják az Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). Fotóriporterek. Kortársak. Egyéniségek, akiktől tanulni lehet és érdemes. Ők lesznek a vendégei és beszélgetőtársai Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporternek minden hónap első csütörtökén a Cultiris Galériában. Témák, amelyekről szó lesz:

  • Pályakezdés: az Új Tükör szerkesztőségében
  • A folytatás napilapoknál, hetilapoknál, havilapoknál
  • Mesterek: Hemző Károly, Révész Tamás, Szalay Zoltán
  • Tizenhat év a HVG szerkesztőségében fotóriporterként, majd rovatvezetőként
  • A Figyelő képszerkesztője és a Digitális fotó című magazin főszerkesztője
  • A fotográfiai közéletről testközelből
  • Szélső értékek című könyve: a rendszerváltás és az azóta tartó folyamat – a politikai szereplőktől, a közéleti eseményekig, és az ifjúsági szubkultúrákig – a fotográfus szemével
  • Emberek című albuma a Szovjetunióban, majd Oroszországban készített felvételeiből
  • Húsz év a Győri Balett történetéből
  • Huszonkét év a Magyar Sajtófotó történetéből

Részvételi szándékát az agnes.laszlo@kossuth.hu címre küldött levéllel jelezheti.

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

meghívja az érdeklődőket Peter Unwin Nagyhatalmi játszmák – 1956 – A magyar forradalom a világpolitika erőterében című könyvének sajtóbemutatójára, melyet október 4-én, kedden, 15 órakor az Örkény István Könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) rendeznek. A könyvet Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete mutatja be. Vendégek lesznek: Rainer M. János történész és Vértessy Péter, a könyv fordítója. Moderátor László Ágnes, a könyv szerkesztője lesz. Peter Unwin, brit diplomata 1956 júliusában azon a napon kezdett el dolgozni a londoni külügyminisztériumban, amelyen Nasszer államosította a Szuezi-csatornát. 1958-ban, egy hónappal Nagy Imre kivégzése után került harmadtitkárként a budapesti brit külképviseletre és 1983-tól 1986-ig nagykövetként tért vissza Budapestre. Ez a könyv egy esztendőről szól. 1956-ról, amely megrengette a világot, és teljes átfogó képet ad róla. Úgy, hogy részletező pontossággal adja közre a magyar forradalom és szabadságharc krónikáját, valamint az ezzel kapcsolatos világpolitikai „játszmákat”. A hatalmas ismeretanyagra épülő könyv, amely 2006-ban jelent meg Nagy-Britanniában, izgalmas és elgondolkodtató olvasmány, amely a történelemben járatos, tájékozott olvasó számára is sok meglepetést és újdonságot tartogat. Peter Unwin videóüzenetben köszönti majd a sajtóbemutató közönségét. Szeptember 30-ig kell visszajelezni a részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hucímre. Sajtópéldány előzetes regisztrációval a helyszínen vehető át.

nagyhatalmi-jatszmak-1956-kis-meret

martonffy_andras

MÁRTONFFY ANDRÁS

tollából jelent meg a az elmúlt évek talán legszókimondóbb és legfelkavaróbb könyve a Libri kiadónál. A címe: Én, Sándor Erik – egy pszichopata emlékiratai. A történet egyes szám, első személyben megírt memoár egy olyan ember életéről, akivel egyikünk sem szeretne találkozni. Sándor Erik egy gátlástalan pszichopata, könyörület és szégyenérzet nélküli ember, aki félelmetes hidegséggel építi fel a saját szektáját. Manipulál, zsarol, elbájol és tönkretesz mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerül.

Az olvasó gyakorlatilag egy félelmetesen őszinte manipulációs tankönyvet tart a kezében; ez a könyv arra figyelmeztet minket, hogy vigyázzunk, mert velünk is megtörténhet. Könyörtelenül precíz leírások, részletesen bemutatott befolyásolási taktikák mutatják meg, milyen érzés lehet pszichopatának lenni, és segítenek felismerni a legveszélyesebb ragadozókat.

A könyvet itt lehet megrendelni: https://www.libri.hu/konyv/martonffy_andras.en-sandor-erik.html

sandorerik

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

meghívja az érdeklődőket a Fotóakadémia Szalay Zoltánnal sorozat tizedik programjára, melynek vendég Kisbenedek Attila, az AFP (Agence France Presse) fotóriportere. Az eseményt 2016. szeptember 8-án, csütörtökön 17.30 órakor tartják az Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.). Fotóriporterek. Kortársak. Egyéniségek, akiktől tanulni lehet és érdemes. Ők lesznek a vendégei és beszélgetőtársai Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporternek minden hónap első csütörtökén a Cultiris Galériában. Témák, amelyekről szó lesz:

  • Pályakezdés: miként lesz a távközlési üzemmérnökből először újságíró, majd fotóriporter.
  • A sport szerepe az életpálya kiteljesedésében.
  • Az újságírói, szerkesztői pálya állomásai: Hírlapkiadó Vállalat, Népszabadság, MTI.
  • Pályamódosítás nagy ugrással: az EPA (European Press Photo Agency) fotóriportere, majd vezető fotóriportere.
  • Újabb váltás: tizenhárom éve az AFP (Agence Franc Presse) vezető fotóriportere.
  • Sportfotók, portrék, riportképek.

Részvételi szándékát az agnes.laszlo@kossuth.hu címre küldött levéllel jelezheti.

kallopeter.com

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR (1961 óta MÚOSZ-tag)

volt Kun Zsuzsa vendége július 30-án, szombaton a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában, ahol új kötetéről beszélgettek. BIG „Zsidó krémes” című könyve a magyar zsidóság fontos társadalmi-emberi-vallási kérdéseiről szól az 1970-es évek összefüggéseiben.

klubkunzsuzsa

csato jozsef

CSATÓ JÓZSEF (1973 óta MÚOSZ-tag)

új könyve Szárszói gyökerek, győri törzsek, fehérvári ágak címmel jelent meg. A szerző az előszóban így nyilatkozik saját művéről: „Címe egy kicsit szimbolikus. Azt jelképezi, hogy honnan is jöttem és hová tartok. Henryk Sienkiewicz, a lengyel Nobel-díjas nagy író „Quo vadis” című regényét nagyon kedvelem. Már többször elolvastam, és most újra elővettem könyvtáramból. Visszavisz a római korba, amely az antik műveltség fellegvára. Nemcsak latinos műveltségem miatt szeretem, hanem mély emberségéért. A humánumért, amely ma nagyon hiányzik társadalmunkban. – Hová mész, uram? – teszi fel a költői kérdést a regényében. És ez a kérdés napjainkban is igen időszerű. Hová is megyünk, hová tartunk napjainkban? Megyünk a végzetünk felé? Fiatal koromban nem gondoltam volna, hogy negyven, ötven év múlva itt fogunk tartani. Világunk megérett a pusztulásra? Még leírni, kimondani is szörnyű e mondatot! Pedig nagyon sok problémával küzd az egyetemes emberiség és küzdünk mi, magyarok is. „

könyvborito

kossuth_kocsis_andras_sandor_2009_dec_ford

KOCSIS ANDRÁS SÁNDOR (2013 óta MÚOSZ-tag), a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója

lesz a házigazdája 2016. július 20-án a Dénes Tamás és Lakat T. Károly A CSAPAT 2016, Labdarúgó-Európa-bajnokság című könyv és bookazine bemutatójának és dedikálásának az Örkény István Könyvesboltban. Az est vendége Kukorelly Endre író lesz. Tíz nappal a labdarúgó Európa-bajnokság befejezése után már kézbe vehető, olvasható a fotókkal gazdagon illusztrált, 128 oldalas könyv és egy azonos tartalmú bookazine arról a hihetetlen magyar sikerről, amelyet a magyar válogatott a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon elért. 1972 után 44 évet kellett várnunk arra, hogy újra Európa-bajnokságon lássuk a magyar válogatottat.A kötet bemutatja azt az utat, amellyel a csapat csoportelsőként jutott be a legjobb tizenhat közé. Visszatekint a múltra is, arra, hogy az 1972-es Európa-bajnokságot követően 16 086 napos böjt várt a játékosokra és a szurkolókra, hogy ismét a labdarúgás legyen a legnagyobb ünnep Magyarországon. Negyvennégy lépésben elevenítjük fel a 2014 szeptemberétől 2016 júniusáig, Franciaországba tartó menetelést. Ennek a 2016-os ünnepnek az állomásait – naplószerűen – napról napra követhetik majd végig az olvasók Lakat T. Károly és Dénes Tamás tolmácsolásában. A magyar csapat teljesítménye mellett az Eb minden fontosabb eseményét is felidézi ez a különleges kiadvány.

001_konyv borito.indd

veszabo

VÉSZABÓ NOÉMI, a küldöttgyűlés tagja (2013 óta MÚOSZ-tag)

festőművész képeit mutatja be a budapesti Tama étterem (1051. Bajcsy Zsilinszky út 22.). A kiállítás az étterem nyitva tartási idejében megtekinthető: hétfőtől szombatig 11.30-23 óráig. Vészabó Noémi művészetét a kifinomult könnyedség, az élénk színgazdagság jellemzi, amely látványos természeti képekben, s részlet gazdag grafikákban jelenik meg. A folyamatosan megújuló mostani kiállítás fő eleme a balettos festménysorozat, amely igazán lenyűgöző.  A kiállított képek természetesen megvásárolhatók, nemcsak lakások, hanem közintézmények, szállodák falát is méltón díszíthetnék az alkotások. Ars Poetica Szép „feladattal” érkeztem a Földre: festeni, rajzolni. Színesebbé tenni ezt az amúgy is káprázatos világot. Amikor festek, messze-messze sodor a „tánc.” Bolyongok az Univerzumban, láttam Karthago porrengetegét, hallottam Egyiptom beavatási imáit. Ismerem az évszakok illatát és változásait. Amíg eljön a nap, amikor messzire repülök a fény felé, addig „csak” festek. Istenben hiszek. Szép ez a világ! Teszem a dolgom.

Képernyőfotó 2016-07-18 - 14.19.33

BOROS ANDRÁS junior tagunk (2014 óta MÚOSZ-tag)

volt a műsorvezetője az egyik legnépszerűbb diákfesztivál, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) pódiumbeszélgetéseinek július közepén Velencén. A vitákban olyan ismert kollégák vettek részt, mint például Stumpf András (mandiner.hu), Balogh Gábor (alfahir.hu), Pető Péter (Népszabadság), Kobza Miklós (MTVA), vagy más alkalommal Poór Csaba (ÚNK),  Sixx (Index), Szűcs Gyula (port.hu), Csepelyi Adrienn (nol.hu), Tess (sorozatguru.hu).

efott_logo borosA2

cegvez_nehez_posony_marton_slideshow

NEHÉZ-POSONY MÁRTON (A MÚOSZ jogásza)

publicisztikája olvasható a NOL-on Fontos-e, ki az MSZP elnöke? címmel.

tboy
karikatura

GAÁL TIBOR „T-BOY” (MÚOSZ-tag 2012 óta) és DLUHOPOLSZKY LÁSZLÓ (MÚOSZ-tag 2012 óta)

is résztvevője a 2016. június 24-én, kőbányai Kőrösi Csoma Sándor sétányon nyíló kiállításnak, melyre Hofi Géza születésének 80. évfordulójára készítettek karikatúrákat a művészek. Dluhopolszky László értékeli az alkotásokat. Gaál Tibornak több munkája is látható a tárlaton.

HOFI-80_400

szenkovitspeter

SZENKOVITS PÉTER (MÚOSZ-tag 1984 óta)

A Jóisten tenyerén – Törőcsik Mari című könyvének bemutatója lesz 2016. június 15-én, szerdán, 17 órakor Szombathelyen, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Könyvtárában

AJT2

László Ágnes

LÁSZLÓ ÁGNES (MÚOSZ-tag 1972 óta)

Értékteremtők 2016 című interjúkötete a 2015-ben Hazám-díjjal kitüntetettekről, Baranyi Ferencről, Keres Emilről, Maurer Dóráról, Snétberger Ferencről, Szabó Istvánról, Ungvári Tamásról és a posztumus díjazott Ferenczi Krisztináról szól.

A beszélgetésekből olyan portrék rajzolódnak ki, amelyek számos meglepetést tartogatnak. Szomorú tény, hogy a Keres Emillel készített interjú az utolsó megszólalása lett a kiváló művésznek.

 

4413

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist