|
A MÚOSZ 2025-ös sajtónapi díjai
| |
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában március 13-án adtuk át a hagyományos sajtónapi díjakat. Az ünnepség ceremóniamestere Gyürke Kata, a MÚOSZ elnökségi tagja volt.
A bevezető-köszöntő beszédet Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke tartotta.
A MÚOSZ az esemény ünnepi szónokának Szentpéteri Nagy Richárd politológust kérte fel.
A sajtónapi ünnepségen a következő díjakat adtuk át: Aranytoll Életmű-díj Magyar Sajtódíj Vastoll Az Év Gazdasági Újságírója-díj Virág F. Éva-díj Kétfilléres-díj Földes Anna interjú-díj A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja
|
|
|
|
Bucsky Péter kapta a Tarnói Gizella-díjat
| |
|
A Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat az idén tizenötödször adták át. A kuratórium – Bokros Lajos, Domány András, Losoncz Miklós, Várhegyi Éva – Bucsky Péternek egyrészt a magántőkealapok kapcsán publikált cikkeit tartotta kiemelkedőnek, amelyek a Transparency International e témában írt tanulmányában is fontos alapanyagot jelentettek, másfelől a díjazott a MÁV-val kapcsolatos problémákat számtalan cikkben elemezte, a hamis vagy elferdített adatok, statisztikák közlésére és a NER-érdekeltségeknek juttatott szerződésekre hívta fel a figyelmet.
|
|
|
|
Közös nyilatkozat a sajtószabadság mellett – Csatlakozókat vár a MÚOSZ
| |
|
A MÚOSZ-ban február 26-án megtartott Sajtófórum után Közös nyilatkozatot adtunk ki, melyet az alábbiakban megtaláltok. A nyilatkozat nyitott, várjuk mindenki csatlakozását, aki fontosnak tartja a sajtó szabad működését, s a legújabb kormányzati-kormánypárti kinyilatkozások következményeit végiggondolva úgy látja, a demokrácia alapjait rengetheti meg, ha az oknyomozó újságírókat, a hatalom visszaéléseit feltáró szerkesztőségeket „idegen érdekek kiszolgálóinak” állítják be csak azért, mert működésükhöz esetleg külföldi forrást is felhasználtak. A MÚOSZ kiáll a szakma alapvető normáit betartva működő újságírók mellett, akik egyre nehezedő körülmények között dolgoznak, s próbálnak megfelelni az Alaptörvényben is megfogalmazott sokszínű tájékoztatás követelményeinek. E szakma – és itt most nem az újságírás etikai normáit figyelmen kívül hagyó propaganda médiára gondolunk – tiszteletet érdemel, nem pedig azt, hogy a legújabb ellenségképzés célpontjává váljon. Várjuk a csatlakozókat: https://muosz.hu/csatlakozas/ Kocsi Ilona, elnök
|
|
|
|
Március 31-ig tart a tagdíjbefizetés kedvezményes időszaka
| |
|
Ezúttal is 4 hónapot biztosítunk tagjainknak a kedvezményes díjfizetésre. A tagdíjak nem változnak, csak a külföldre kiküldendő postadíjak mértéke emelkedett. A 2024. 12. 01. – 2025. 03. 31. közötti időszakban befizetendő összeg: - Mérsékelt díj: 9000 Ft
- Junior tag (25 éves korig): 9000 Ft
- Aktív tag: 17.000 Ft
- Pártoló tag: 32.000 Ft
|
|
|
|
Gyűjtjük az adó 1%-át!
| |
Kérjük, adóbevallásában az 1%-ra vonatkozó rendelkező nyilatkozatát vagy a MÚOSZ javára töltse ki, vagy a MÚOSZ Szolidaritás Alapítványának. Mindkettő jó célt szolgál: előbbi szakmai programokra költi a pénzt, utóbbi a nehéz helyzetben lévő kollégáink megsegítésére. A Szolidaritás Alapítvány adószáma: 19661737-1-42 A MÚOSZ adószáma: 19002471-2-42
|
|
|
|
A Fellowship for Journalistic Excellence ösztöndíj 2025. évi pályázati felhívása
| |
A program 3000 eurós ösztöndíjat és folyamatos szerkesztői támogatást kínál újságíróknak Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában. Az angol nyelvű cikkeknél elvárás az erős storytelling (történetmesélés), híven a legjobb magazinos újságírói hagyományokhoz. Az idei téma: Resilience (amit magyarra a legjobban „rugalmas ellenállóképességként, alkalmazkodókészségként fordíthatunk). Ahogy a Fellowship szerkesztője, Neil Arun fogalmazott, ezt a rugalmasságot gyakran erénynek tekintjük, hiszen segít az embereknek, szervezeteknek, vagy épp a társadalmaknak túlélni a válságokat. A mai változó politikai környezetben azonban ez nemcsak azokra jellemző, akik a változásért küzdenek, hanem a hatalomra törő erőkre is. Mi teszi őket ilyen kitartóvá? Sikerük épp a rugalmasságuknak köszönhető, vagy inkább az alternatívák kudarcának? A pályázatok lazán vagy szorosabban is kapcsolódhatnak a témához, a lényeg az erős történet, hangsúlyozta Neil Arun. A tíz legjobb cikket független zsűri választja ki.
Pályázni 2025. március 18-ig lehet ezen a jelentkezési lapon.
|
|
|
|
Népszava-est a MÚOSZ-ban Lengyel Lászlóval
| |
Meghívó Időpont: 2025. március 19. 18:00 Helyszín: A MÚOSZ-székház Táncsics-Rát terme (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a, 1. emelet) A Népszava januárban új sorozatot indított, amelyben havi rendszerességgel vezető értelmiségiek, politikusok és közgondolkodók tartanak előadásokat és vesznek részt vitában a szerkesztőség tagjainak közreműködésével.
Márciusban Lengyel László közgazdász, politológus lesz az est vendége.
|
|
|
|
Mi lesz itt március 15. után? – könyvbemutató vitaest
| |
|
Meghívó A Progress Alapítvány könyvbemutató vitaestjére Időpont: 2025. március 20. 17:00 Helyszín: A MÚOSZ-székház Táncsics-Rát terme (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a) Meghívott vitapartnerek: - Juhász Attila
- Laczó Adrienn
- Ligeti Miklós
- Nagy Attila Tibor
- Szentes Ágota
|
|
|
|
Március 20-án adják át a Radnóti Miklós Antirasszista Díjakat
| |
Meghívó Az idén 25. alkalommal odaítélt Radnóti Miklós Antirasszista Díj jubileumi ünnepségére Időpont: 2025. március 20. 15:00 Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Központ színházterme (1133 Budapest Kárpát u. 23.) A díjakat átadja: Hanti Vilmos, a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) és a FIR (Ellenállók Nemzetközi Szövetsége) elnöke
Köszöntőt mond: - Beer Miklós nyugalmazott püspök
- Iványi Gábor metodista lelkész
- Kardos Péter főrabbi
- Sulok Zoltán muszlim teológus
A műsort vezeti: Kertész Zsuzsa A laudációkat felolvassa: Rónai Egon
|
|
|
|
Civilek az európai Magyarországért
| |
|
Meghívó
Az Európai Unió melletti elkötelezettség és szakszerűség elősegítése céljával közös gondolkodásra hív minden érdeklődőt a Civilek Az Európai Magyarországért
Az Európai Unió döntéshozatali rendszerének reformja: lehetőségek és korlátok a globális, európai és magyar kihívások tükrében témakörben
Időpont: 2025. március 26. 17.00-18.30 Helyszín: MÚOSZ-székház (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a)
Meghívott szakértők: Hegedűs Krisztina EP szaktanácsadó (Brüsszel) Lattman Tamás egyetemi docens
|
|
|
|
Már elérhető László Ágnes és Rost Andrea beszélgetésének felvétele
| |
|
Rost Andreával beszélgettem március 5-én – írja László Ágnes –, aki az őszinteségével, nyitottságával, humorával lenyűgözte a közönséget. Sok minden kiderült az életéről, a pályakezdéséről, a gondolkodásáról, a hitvallásáról. Tisztában van azzal, hogy súlyos következményei vannak és lesznek annak, hogy tavaly áprilisban kiállt Magyar Péter mellett a Parlament előtti tüntetésen, de ez nem tartja vissza attól, hogy aktív szerepet vállaljon a közös és biztonságos jövő megvalósításában.
|
|
|
|
Elhunyt dr. Fodor Gábor
| |
Március 10-én, 90 éves korában elhunyt dr. Fodor Gábor. Három nappal azelőtt, hogy megkapta volna a Vastollat, amellyel a 90. életévüket betöltött MÚOSZ-tagok sok évtizedes munkásságát és a MÚOSZ iránti hűségét ismeri el a szövetség. Fodor Gábor 49 éve volt MÚOSZ-tag. Az elsők között volt, aki a Kádár-rendszerben tudományos igénnyel kezdett foglalkozni a sajtóval. Kommunikációelméleti munkáiból sok tanulmány, majd 1976-ban könyv is született, amelyet a MÚOSZ újságíró-iskolájában tananyagként használtak. Foglalkozott az újságírás erkölcsi, etikai kérdéseivel, valamint e szakma társadalmi hatásaival is.
|
|
|
|
Éléletét kockáztatva terjeszti főszerkesztője az ukrán lapot az orosz határnál
| |
Van egy újság, amelyik nem némult el Oroszország inváziója után sem. Az orosz–ukrán határon, a szétlőtt adótornyok árnyékában a Vorszkla hetilap az egyetlen hírforrás. A főszerkesztő az életét kockáztatva juttatja el a lapot a helyiekhez. Győri Boldizsár elkísérte egyik útjára, és riportot írt róla a Szabad Európának.
|
|
|
|
Már működik a balatoni apartmanok foglalási rendszere
| |
|
Újabb két apartmant vásárolt meg a MÚOSZ Balatonszéplakon (Siófokon) egy 54 lakásos, ötemeletes épületben, 200 méterre a volt újságíró-üdülőtől, közvetlenül a Balaton partján. Ezáltal már négy üdülőegységben pihenhetnek tagjaink. Cím: Sinus Apartmanház – 8600 Siófok, Deák Ferenc sétány 6. Megközelíthető autóval az M7-es autópálya 105-ös km-nél lévő lehajtójától 2-3 km, vagy vonattal Balatonszéplak-felső vasútállomástól kb.1,5 km sétával.
Elkészült az automatikus foglalási rendszer, a turnusokra azon keresztül lehet jelentkezni: https://udules.muosz.hu/
|
|
|
|
Húsvétoljon a Balatonnál
| |
Az előszezon, és így a 7 napos turnusos üdülés május 6-án indul a MÚOSZ négy balatonszéplaki (siófoki) vízparti apartmanjában, de már előtte is remek pihenést nyújthat a Balaton-part. A négy apartmanból egyet már lefoglaltak húsvétra, 3 még rendelkezésre áll, az előszezoni árakkal. Feltétel: legalább 3 éjszaka ott töltése.
És ez a lehetőség természetesen nemcsak húsvétkor, de akár most is rendelkezésre áll… Jelentkezés: fulep.gabriella@muosz.hu
|
|
|
|
Kedvezményes budapesti szálláslehetőség vidéki kollégáinknak
| |
MÚOSZ-tagok részére a budapesti Corvin Hotel 20 százalékos kedvezményt nyújt aktuális piaci áraiból. A Corvin Hotel Budapest jól megközelíthető helyen található, a Corvin negyed metrómegállótól pár percnyi sétával elérhető. A három egységből álló szálloda ajánlata 2026. március 31-ig érvényes.
|
|
|
|
Újabb kedvezményes üdülési lehetőség MÚOSZ-tagok számára
| |
|
A Hotel Vital**** Zalakaros 20% kedvezményt kínál piaci áraiból érvényes MÚOSZ-tagsággal rendelkező kollégák számára. A Budapesttől mintegy 200 kilométerre délnyugatra fekvő Zalakaros autóval az M7-es autópályán érhető el, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről érkező vendégek számára. A város legfőbb vonzereje az Európa-szerte híres gyógyvíz, amely mellett a kristálytiszta levegő, a kirándulási és sportolási lehetőségek, a színes városi programok, valamint a minden generációnak kikapcsolódást nyújtó fürdő teszik felejthetetlenné az ott töltött időt. A szálloda Zalakaros csendes, nyugodt szegletében, a centrumtól pár száz méterre található. Családias légkör, udvarias kiszolgálás, barátságos személyzet várja a pihenni vágyókat.
|
|
|
|
Új üdülési lehetőség MÚOSZ-tagok számára
| |
Télen-nyáron kellemes pihenési lehetőséget nyújt a Keszthelytől mindössze 8,4 km távolságra fekvő hangulatos kisváros, Hévíz. A település különlegessége, hogy itt található az Európában egyedülálló, tőzegmedrű meleg vizű tó, amely sokaknak jelent természetes gyógymódot. Nem véletlen, hogy itt működik a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, az egyik legismertebb gyógyító központ, amely 200 éves múltra tekint vissza. Büszkék arra is, hogy a tradicionális hévízi gyógyászat és a Hévízi-tó hungarikum minősítést kapott.
A MÚOSZ együttműködési szerződést kötött 4 apartmanházzal, amelyekben az aktuális apartman/éjszaka listaárból október 1. és április 30. között 20%, május 1. és szeptember 30. között pedig 10% kedvezményt kapnak az érvényes újságíró-igazolvánnyal érkező vendégek.
|
|
|
|
Kedvezményes Laptapír-előfizetés MÚOSZ-tagoknak
| |
A MÚOSZ egyik törekvése, hogy tagjai kedvezményes feltételekkel vehessenek igénybe minél több olyan szolgáltatást, amely megkönnyítheti a munkájukat, hozzájárulhat problémáik megoldásához vagy szabadidejük kellemesebb eltöltéséhez. Örömmel jelentjük, hogy tagjaink mostantól jelentős, 40%-os kedvezménnyel fizethetnek elő a Laptapír szolgáltatására, amellyel 170 lap online változatát olvashatják, ráadásul családtagjaikkal együtt. Mind a friss lapszámot, mind pedig a körülbelül 9000 korábbit. Havi 1990 forint helyett 1194 Ft/hó áron fizethet elő minden MÚOSZ-tag a https://laptapir.hu/ oldalon. Éljenek minél többen ezzel a lehetőséggel, érdemes!
|
|
|
|
MÚOSZ útlevél – erre jártam az újságíró-igazolvánnyal...
| |
Ezúttal az útlevél szót, azt hiszem, pontosabb lenne két szóban írni. Hiszen ez esetben képes úti beszámolókról, pár soros úti levélről lenne szó. A honlapon csináltunk egy galériát, amelyben azokat a fotókat jelentetjük meg, amelyeket hazai vagy külföldi túráikon „lőttek” a kollégáink, ezúttal persze útba ejtve múzeumokat, nemzeti parkokat, kiállításokat. Van már húsz történetünk, a honlapon elolvashatók, várjuk még mások beszámolóit is.
|
|
|
|
Könyvek féláron, csak MÚOSZ-tagoknak
| |
|
A Magyar Hang könyvkiadásba kezdett. Eddig 6 könyvük jelent meg, melyeket féláron adnak a MÚOSZ-tagoknak. Albert Levente: Magyar vírus A megye 2-es csapat pályája mellett disznót vágnak, máshol meg majdnem a polgármester feleségéről vagy a szeretőjéről nevezik el az új sportkomplexumot. A 10 millió szövetségi kapitány országában nincs reality-show bulvár nélkül, de tényleg vírusfertőzés az oka a magyar foci hanyatlásának?
|
|
|
| |
| |
A MÚOSZ hírlevelébe szánt információkat minden csütörtökön legkésőbb 16 óráig a következő e-mailre várjuk: szerk@muosz.hu / Aradi Péter
|
|
| |
|
|
|