|
MÚOSZ-állásfoglalás: Elég a nyilvánosság elleni támadásokból!
| |
Bár az átláthatóságinak nevezett, valójában a sajtó ellehetetlenítését célzó törvény elfogadását elhalasztották, a nyilvánosság elleni hatalmi támadások folytatódnak. Legutóbb a Válasz Online újságíróját vette célba a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Az évi 6 milliárd forint közpénzből működtetett Szuverenitásvédelmi Hivatal ukrán propagandának minősítette a Válasz Online-on Volodimir Zelenszkij elnökkel közölt interjút, annak készítőjét, Vörös Szabolcsot alaptalan, súlyos vádakkal illette. Mint azt a szerkesztőség is jelezte, az interjú hátterében semmilyen más nemzetközi szereplő nem áll, mint az újságíró és az interjú alanya. Más összefonódást, netán összeesküvést keresni teljesen felesleges és manipulatív. A Válasz Online kiemelkedő szakmai sikert tudhat magáénak azzal, hogy interjút készíthetett a megtámadott ország vezetőjével. Ha valami nemzetközinek nevezhető, akkor épp a nevezett lap és az újságíró teljesítményének a minősége az. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) felszólítja a hatalom képviselőit, tartózkodjanak a független sajtó elleni megbélyegzési kísérletektől, a hamis információk terjesztésétől. És egyáltalán: hagyják békén a független magyar sajtót! A MÚOSZ kiáll a Válasz Online szerkesztősége mellett, s rögzíti: a független média zavartalan szakmai működése alapja a demokratikus rendnek.
|
|
|
|
A Szuverenitásvédelmi Hivatal célkeresztjébe került a Zelenszkij-interjút készítő újságíró
| |
|
Június 11-én publikálta honlapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) Ukrán propaganda brüsszeli finanszírozással című közleményét, amelyben nekimegy a Válasz Online újságírójának, a Zelenszkij-interjút készítő Vörös Szabolcsnak. A közlemény első mondatában az SZH a MÚOSZ honlapját is „a külföldről finanszírozott magyarországi sajtó” kategóriájába sorolja, elsőként említve az általunk leírt jelzőt, miszerint „sajtótörténeti jelentőségű”-nek értékeltük az interjút. A Válasz Online június 11-i Facebook-posztjában harangozta be, hogy másnapi podcastadásukban Vörös Szabolcs részletesen válaszol a Lánczi Tamás vezette hivatal rágalmaira. Június 12-én valóban közzétették a podcastot, és egy cikkben is ízekre szedték az SZH vádjait.
|
|
|
|
Zelenszkij elnök legelső interjúja a magyar sajtónak
| |
Sajtótörténeti jelentőségű interjút készített Vörös Szabolcs: Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, a magyar médiumok közül a Válasz Online-nak adta első interjúját. Jobban meg mást, mint mások. Körülbelül ezt gondolom egy ideje arról, mi a feladatom újságíróként – írja Facebook-bejegyzésében Vörös Szabolcs. Ha még első is lehetek, csak hab a tortán. Most ez történt. Több mint 1200 nap nagyléptékű háború – és 130 Ukrajnában töltött nap – után megtört a jég: Volodimir Zelenszkij a magyar médiumok közül a Válasz Online-nak adta első interjúját! Nőtt pár ősz hajszálam a többhetes szervezés alatt, de azért a szombati 62 percért – meg ezért a lóhalálában lőtt portréért – ott a kijevi elnöki hivatalban megérte. Kétségtelen: 15 éves pályám egyfajta csúcspontja ez. De, a feszült magyar–ukrán kapcsolatok miatt, még jobban örülnék, ha arrafelé is hatna, amerre az elnök némely mondatát címezte.
|
|
|
|
Újságírók a Polgári Ellenállás tüntetésen
| |
|
Június 10-én 18 órától tartotta első, nagyszabású tüntetését a budapesti Kossuth téren, az Országház előtt a Polgári Ellenállás mozgalom. A háromórás demonstráción kéttucatnyi közreműködő osztotta meg gondolatait a teret megtöltő tömeggel, többségük élőben, néhányan videoüzenetben. A műsorvezető Lampé Ágnes újságíró volt, rajta kívül három újságíró mondott beszédet: Dévényi István (Magyar Hang, a MÚOSZ elnökségi tagja), Stumpf András (Válasz Online) és Ács Dániel (444.hu). Honlapunkon az ő beszédeiket közöljük.
|
|
|
|
Itt a kánikula – irány a Balaton!
| |
|
Négy balatonszéplaki apartman várja üdülni vágyó tagjainkat, 7 napos turnusokra lehet lefoglalni őket. Akár már holnap mehet nyaralni, június közepére van még néhány szabad hely. Részletes leírás ezen a linken. Foglalás: https://udules.muosz.hu/ Foglaljon most!
|
|
|
|
Fizesd be idei tagdíjadat, hogy használhasd újságíró-igazolványodat
| |
|
Köszönjük annak a több mint 2100 kollégának, aki élt a kedvezményes időszak kínálta lehetőséggel, és március 31-ig befizette az idei tagdíjat. És köszönjük annak a legalább 400 kollégának, aki ezután fizeti be a tagdíjat, teljes áron. Egy a fontos: maradjatok velünk, maradjatok a MÚOSZ-csapatban!
|
|
|
|
Népszava-est a MÚOSZ-ban Szinetár Miklóssal
| |
|
Meghívó Időpont: 2025. június 18. 18:00 Helyszín: A MÚOSZ-székház Táncsics-Rát terme (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a, 1. emelet) A Népszava-esteken havi rendszerességgel vezető értelmiségiek, politikusok és közgondolkodók tartanak előadásokat és vesznek részt vitában a szerkesztőség tagjainak közreműködésével. Vendég: Szinetár Miklós
Életéről és életművéről, az alkotó értelmiségiek különböző élethelyzeteiről Forgács Iván és Balogh Gyula fogja kérdezni.
|
|
|
|
Kiégés előtt és ellen is van orvosság – Kerekasztal-beszélgetés 3 kiváló szakemberrel
| |
Beszéljünk a kiégésről! Nem mindig más története a legfontosabb. Meghívó Időpont: 2025. június 23. (hétfő) 17:00 Helyszín: MÚOSZ-székház, Rát-Táncsics terem (1064 Budapest, Vörösmarty utca 47/a) A Kommunikációs és PR Szakosztály PRaliné Klubjának nyárnyitó eseménye a fáradt, túlterhelt, útkereső énünkhöz szól. Mert minden élethelyzetben és életszakaszban szembesülhetünk azzal, hogy azt érezzük, elfogy az energiánk. De mi a helyzet akkor, ha ez már nem csak fáradtság?
A meghívott vendégekkel Kürti Krisztián kommunikációs szakember, újságíró, a szakosztály tagja beszélget.
Beszélgetőpartnerei: Dr. Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, coaching pszichológus, a Nyugizóna csapat vezetője Czagler Zsuzsa 2016 óta foglalkozik azzal, hogy az emberek motiváltak legyenek/maradjanak Dr. Szabó Anikó női jógaterapeuta, légzéstréner és Jógarádzsa Közönségdíjas, minősített vezető jógaoktató
|
|
|
|
Pálfai Károly volt a PRaliné Klub vendége
| |
|
Kürti Krisztián kommunikációs szakember, újságíró, a Kommunikációs és PR Szakosztály tagja beszélgetett Pálfai Károly egykori fotósból, illetve sajtós-menedzserből lett független filmkészítővel, sorra véve színes karrierjének mérföldköveit.
Még az első kérdés előtt szóba került Károly édesapja, Pálfai Gábor, aki 42 évig dolgozott az MTI-nél fotóriporterként, valamint fotórovat-vezetőként. Karesz is itt kapta első fotós feladatát alig 14 évesen, a rendszerváltás hajnalán: a 4-6-os villamoson lévő M&M’s drazsé reklámról készült fotója bejárta az egész világot.
A beszélgetés megtekinthető a cikkbe beágyazott felvételen, ill. a MÚOSZ YouTube-csatornáján.
|
|
|
|
Június 21-én búcsúztatják Csák Elemér újságírót
| |
Alig két héttel 81. születésnapját követően, hosszú betegség után, 2025. június 1-jén elhunyt Csák Elemér, a Magyar Rádió hajdani moszkvai és New York-i tudósítója, egykori kormányszóvivő. Búcsúztatója június 21-én, szombaton, a Carl Lutz rakpart 0-ás kikötőhídjától 15:00 órakor induló Rubin hajón lesz.
|
|
|
|
Az Egzakt folyóirat pénzdíjas cikkíró pályázata
| |
Az Egzakt folyóirat szerkesztősége Török Ágnes emlékére cikkíró pályázatot hirdet. A pályázaton automatikusan részt vesz minden 2025. május 5. és június 30. között beküldött, publikálásra alkalmasnak talált kézirat. A legjobb írások szerzői számára a szerkesztőség 75.000, 50.000, vagy 25.000 Ft-os pénzdíjat ajánl fel.
|
|
|
|
Az Are We Europe pályázati felhívása
| |
Az Are We Europe FOCUS nevű projektjéhez keres újságírókat, akik emberi jogi történeteket mesélnének el Európában. A négy hónapos online program részeként a résztvevők 1600 eurós támogatást kapnak, szerkesztői segítséget, tréningeket, és a lehetőséget, hogy történeteiket online és nyomtatott formában is publikálják. A pályázat 18 és 34 év közötti újságíróknak szól, akik az EU-ban élnek és dolgoznak. A jelentkezés folyamatos, különösen a kevésbé képviselt országok, például Magyarország újságíróit várják.
|
|
|
|
Fiatal újságíróknak szóló pályázatot hirdetett az Európai Bizottság
| |
|
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az Európai Bizottság megnyitotta a leendő újságíróknak szóló Youth4Regions program 9. pályázati körét. A kiválasztott résztvevők 2025 októberében egy hetet tölthetnek el Brüsszelben, ahol gyakorlati képzésben és szakértői mentorálásban részesülnek, szerkesztőségi tapasztalatokat szerezhetnek, valamint exkluzív látogatást tehetnek uniós intézményeknél és médiaügyi szervezeteknél. Idén három kategóriában lehet pályázni: - általános újságírás
- sajtófotózás
- videós újságírás
A pályázat az uniós tagállamokban, a szomszédos országokban vagy a tagjelölt országokban élő diákoknak és fiatal újságíróknak szól.
A pályázatra 2025. július 7-ig lehet jelentkezni a program honlapján. A részvétel valamennyi költségét a Bizottság fedezi.
|
|
|
|
Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért
| |
|
A Provident Pénzügyi Zrt. első alkalommal hirdeti meg havi rendszerességű Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért pályázatát újságírók, bloggerek, vloggerek és egyéb médiatartalmat gyártók számára. A társaság szeretné elismerni azok munkáját, akik hozzájárulnak a láthatatlan társadalmi csoportok láthatóvá tételéhez, és ráirányítják a figyelmet erre a fontos területre. A társaság meggyőződése, hogy a közvélemény figyelmének felhívása e társadalmi csoportok mindennapi problémájára olyan küldetés, amely sok újságíró számára egyre nagyobb jelentőséggel bír, és ennek társadalmi hatása is van. A pályázati felhívásra olyan tartalmakkal lehet jelentkezni, amelyek bemutatják azon hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó emberek és közösségek életét, mindennapjait, kihívásait vagy sikereit.
A Sajtódíjra pályázni saját televíziós műsorral, online platformon megjelent videóval, képriporttal, print vagy online médiában megjelent írásos, magyar nyelven publikált anyaggal lehet. Pályázni az adott tárgyhót megelőző hónap folyamán közzétett saját tartalommal lehet. A pályázat benyújtásának határideje: tárgyhónap 15. napjának 20:00 órájáig. A pályázatok elbírálása a tárgyhónap 15–25. napja között történik.
|
|
|
|
„Út a csúcsra” – fotóművészeti alkotásokat várnak az Ezüstgerely pályázaton
| |
|
sport nem csupán a célvonal átlépéséről, a dobogón átélt pillanatokról szól, hanem arról az emberfeletti útról is, amely odáig vezet. Ezt a belső, gyakran láthatatlan folyamatot állítja fókuszba az Ezüstgerely Művészeti Pályázat, amely „Út a csúcsra” címmel várja a sport világához kapcsolódó fotóművészeti alkotásokat. A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának háttérintézménye, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által kiírt pályázat célja, hogy a fotóművészet eszközeivel újraértelmezzük a sportot – nem mint látványt, hanem mint emberi történetet, küzdelmet és elhivatottságot.
Regisztrálni 2025. június 2-ától lehet a www.ezustgerely.hu weboldalon, a pályaművek beküldési határideje: 2025. október 30.
|
|
|
|
Kedvezményes budapesti szálláslehetőség vidéki kollégáinknak
| |
MÚOSZ-tagok részére a budapesti Corvin Hotel 20 százalékos kedvezményt nyújt aktuális piaci áraiból. A Corvin Hotel Budapest jól megközelíthető helyen található, a Corvin negyed metrómegállótól pár percnyi sétával elérhető. A három egységből álló szálloda ajánlata 2026. március 31-ig érvényes.
|
|
|
|
Kedvezményes üdülési lehetőség Zalakaroson MÚOSZ-tagok számára
| |
|
A Hotel Vital**** Zalakaros 20% kedvezményt kínál piaci áraiból érvényes MÚOSZ-tagsággal rendelkező kollégák számára. A Budapesttől mintegy 200 kilométerre délnyugatra fekvő Zalakaros autóval az M7-es autópályán érhető el, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről érkező vendégek számára. A város legfőbb vonzereje az Európa-szerte híres gyógyvíz, amely mellett a kristálytiszta levegő, a kirándulási és sportolási lehetőségek, a színes városi programok, valamint a minden generációnak kikapcsolódást nyújtó fürdő teszik felejthetetlenné az ott töltött időt. A szálloda Zalakaros csendes, nyugodt szegletében, a centrumtól pár száz méterre található. Családias légkör, udvarias kiszolgálás, barátságos személyzet várja a pihenni vágyókat.
|
|
|
|
Üdülési lehetőség MÚOSZ-tagok számára Hévízen
| |
Télen-nyáron kellemes pihenési lehetőséget nyújt a Keszthelytől mindössze 8,4 km távolságra fekvő hangulatos kisváros, Hévíz. A település különlegessége, hogy itt található az Európában egyedülálló, tőzegmedrű meleg vizű tó, amely sokaknak jelent természetes gyógymódot. Nem véletlen, hogy itt működik a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, az egyik legismertebb gyógyító központ, amely 200 éves múltra tekint vissza. Büszkék arra is, hogy a tradicionális hévízi gyógyászat és a Hévízi-tó hungarikum minősítést kapott.
A MÚOSZ együttműködési szerződést kötött 4 apartmanházzal, amelyekben az aktuális apartman/éjszaka listaárból október 1. és április 30. között 20%, május 1. és szeptember 30. között pedig 10% kedvezményt kapnak az érvényes újságíró-igazolvánnyal érkező vendégek.
|
|
|
|
Könyvek féláron, csak MÚOSZ-tagoknak
| |
|
A MÚOSZ-tagok nagykereskedelmi áron (a bolti ár feléért) rendelhetik meg a Magyar Hang könyvsorozat két új könyvét! A könyvek e-mailben, az [email protected] címen rendelhetők meg, példányonként 3 ezer forintos áron (ha nem tudják átvenni a Mester utcai szerkesztőségben, akkor + postaköltség). (A levélbe kérjük írja be a MÚOSZ-igazolvány számát, vagy személyes vásárlásnál hozza magával az igazolványt.)
Puzsér Róbert: Európa elrablása
Vitatkozik, kritizál, rajong. Puzsér Róbert nem a tudományos híradó, nem is egy szekta főpapja – „csak egy csávó, akit szenvedélyesen érdekel a világ”. Új kötete, az Európa elrablása a 2018 és 2024 között született publicisztikáiból válogat. Az írások hat turbulens év lenyomatai: újabb kétharmadokkal, pandémiával, klímaválsággal, háborúval és az ismét téttel bíró ellenzékiséggel. Híradások egy országból, ahol az örökbe fogadott rinocérosznál csak a királynak van vastagabb bőr az arcán. Közelmúltunk és jelenünk története őszintén, humánusan, hazafiasan és európaian.
|
|
|
|
MÚOSZ útlevél – erre jártam az újságíró-igazolvánnyal...
| |
Ezúttal az útlevél szót, azt hiszem, pontosabb lenne két szóban írni. Hiszen ez esetben képes úti beszámolókról, pár soros úti levélről lenne szó. A honlapon csináltunk egy galériát, amelyben azokat a fotókat jelentetjük meg, amelyeket hazai vagy külföldi túráikon „lőttek” a kollégáink, ezúttal persze útba ejtve múzeumokat, nemzeti parkokat, kiállításokat. Van már húsz történetünk, a honlapon elolvashatók, várjuk még mások beszámolóit is.
|
|
|
| |
| |
A MÚOSZ hírlevelébe szánt információkat minden csütörtökön legkésőbb 16 óráig a következő e-mailre várjuk: [email protected] / Aradi Péter
|
|
| |
|
|
|