Amint talán emlékeztek, 2019 őszén levéllel fordultam a MÚOSZ teljes tagságához, jelezve, hogy a tihanyi üdülő fenntartása – elsősorban az ingatlan adottságai, illetve a korábbi ciklusokban elmaradt állagmegóvó beruházások, az egyre fokozódó ráfordítási kényszer miatt – gazdaságtalanná vált, és (ha nincs alternatív javaslat az üzemeltetés átalakítására) a MÚOSZ gazdálkodásának felborítását, illetve az ingatlan gyorsuló leromlását megelőzendő nem lesz más lehetőségünk, mint az üdülő értékesítése. Akkori levelemnek ugyanaz volt a célja, mint a mostaninak: egy ilyen lépés küldöttgyűlési hatáskör, a gazdálkodás elnök(ség)i felelősség, de az információ a tagságra tartozik. Akkor a tagtársak döntő többségétől olyan visszajelzés érkezett hozzám, hogy a szövetség pénzügyi egyensúlya, a szakmai tevékenység finanszírozása elsőbbséget kell hogy élvezzen Tihany megtartásával szemben.
Ahogyan a küldöttgyűlési határozatokból nyomon követhettétek, a küldöttgyűlés 2018 óta visszatérően foglalkozik a kérdéssel, mert Tihany a működtetés és az amortizáció költségeit nem tudja kitermelni, és ez egyre súlyosabb terhet ró a gazdálkodásunkra. Mint tudjátok, az elnökség a maga eszközeivel számos kísérletet tett az üdülő fenntartásának gazdaságossá tételére. Megnyitottuk az üdülőt a külső vendégek előtt, digitalizáltuk és külföldről is elérhetővé tettük a foglalást, a forgalmat és a bevételt jelentősen növeltük. Tihany üzemeltetését meghirdettük, felkínálva a bérbevétel lehetőségét is, olyan bérlő azonban nem jelentkezett, aki vállalta volna a szükséges beruházásokat, és az ingatlan értékével arányos bérleti díj megfizetését.
Az üdülő – a jellegéből adódóan – egy kifejezetten drágán fenntartható ingatlan. Ha nyitva van, akkor az éves költsége minimálisan 23 millió forint (amortizációval együtt), de ha zárva tartjuk, az éves rezsije akkor is körülbelül 5 millió forint (ehhez jön még mintegy 11 millió forint éves amortizáció). Bevételt csak akkor termel, ha nyitva van, ebben az esetben a gazdaságos fenntartásához évi 23 millió forintnál több bevételt kell hoznia – ennyit azonban soha, még a legsikeresebb, 2018-as évben sem hozott. Vagyis az üdülő folyamatosan veszteséget termel a MÚOSZ számára – néha csak könyveléstechnikai értelemben, az elmúlt években azonban már a kifizetendő számlák szintjén is (tavaly a hiányzó beruházási források miatt nem is tudtuk kinyitni).
2019-ben azt írtam: a MÚOSZ-nak mérlegelési lehetősége van abban, hogy vállalja-e ezt a növekvő veszteséget annak érdekében, hogy a mindenkori tagság néhány (2017 óta átlagosan legfeljebb 5) százaléka kedvezményesen Tihanyban nyaralhasson úgy, hogy ennek költségeit a teljes tagság fizeti. A helyzet azonban a 2020-as évben a járvány és a válság miatt gyökeresen megváltozott. A Vörösmarty utcai székház bérlőinek mintegy felét elveszítettük, és a budapesti irodapiac kilátásai alapján a következő években nem lesz lehetőség ezeknek az irodaterületeknek az újbóli kiadására, ami önmagában éves léptékben 12 millió forinttal csökkenti a MÚOSZ bevételeit – emiatt az is komoly erőfeszítésekbe fog kerülni, hogy a székház ne váljon veszteségforrássá. Az újságírószövetség tagsága a tavalyi évben - sok esztendő után először - jelentősen, több mint 200 fővel nőtt, a tagdíjbevétel ugyanakkor az állásvesztések sokasága miatt alig emelkedett. A MÚOSZ idén szinte kizárólag a tagdíjakból gazdálkodhat, úgy, hogy még nem tudjuk, milyen hatással lesz a tagdíjfizetésre a sajtót az átlagosnál erősebben sújtó válság.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a MÚOSZ-nak (annak ellenére, hogy 2017-ben 26 millió forintos hiánnyal vettem át) jelenleg nincs sem hitele, sem adó- vagy számlatartozása. Vagyis a pénzügyi egyensúly, amelyet a teljes tagságot érintő jelentős áldozatok árán sikerült helyreállítani (beleértve azt is, hogy az elnök számára a küldöttgyűlés által megszavazott díjazást a megválasztásom óta nem veszem föl), ebben a pillanatban még nem borult fel. De ha Tihany veszteségeit továbbra is fizetnünk kell, akkor – a válság egyéb hatásaival együtt – a szervezet az idei év közepére fizetésképtelenné válhat.
Mivel Tihany fenntarthatatlansága már a válság előtt is egyértelmű volt, a küldöttgyűlés 2019 végén arra adott megbízást az elnökségnek, hogy mérje föl a piaci lehetőségeket, és készítse elő az üdülő értékesítését. A közel egy éves folyamat – amelynek során nyílt ajánlattételi felhívást tettünk közzé a sajtóban; az első pályázati fordulóban 13-an, a másodikban 19-en tettek ajánlatot az üdülőre, majd a második pályázat részeként az általunk kért bankgaranciát letevő pályázók nyílt liciten alakították ki a végső árajánlatukat – a küldöttgyűlés folyamatos kontrollja alatt zajlott, annak minden momentumáról közjegyzői illetve ügyvédi jegyzőkönyv, hang- és képfelvétel készült a teljes transzparencia jegyében. A záró licitet az elnökség számos tagja élő videokapcsolatban is végigkövette.
Jelenleg van három érvényes árajánlatunk, a legmagasabb 900 millió, a következő 885 millió, a harmadik 870 millió forintról szól (mindhárom jelentősen meghaladja az üdülő és a strand előzetesen, nemzetközi értékbecslő által meghatározott értékét). Január 9-én küldöttgyűlést tartunk, ahol a napirend szerint dönteni kell arról, hogy egyrészt elfogadjuk-e a liciten érkezett ajánlatok valamelyikét (az elnökség javaslata szerint a legmagasabbat), másrészt kiírjunk-e egy újabb pályázatot, amelynek alapján a következő küldöttgyűlés majd eldöntheti, milyen módon, milyen hozamokkal kívánja a befolyó vételárat – például kiadható bérlakások vásárlása vagy privátbanki vagyonkezelés útján – úgy befektetni, hogy a befolyó éves bevétel a MÚOSZ működéséhez, szakmai vagy akár üdültetési tevékenységéhez érdemben hozzá tudjon járulni.
Bár az idáig vezető utat mindig a küldöttgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatai jelölték ki, az értékesítésnek a küldöttek között vannak ellenzői is: egy részük – leginkább érzelmi okokból – ragaszkodik Tihanyhoz, más részük pedig máskor vagy másképp, a garanciákkal körülbástyázott pályázat és licit által meghatározott keretekből kilépve szeretné lebonyolítani az értékesítést, esetleg társasház-építésbe apportálná az üdülőt, vagy másfajta hasznosítást szeretne.
A MÚOSZ pénzügyi helyzetét pontosan ismerve ugyanakkor az én értelmezésem szerint az ügy nem tűr halasztást (akkor sem, ha egyébként mind az elnökség, mind a küldöttgyűlés a megbízatásának végénél jár). A döntés pedig a valós tartalmát tekintve nem arról szól, hogy megtartsunk-e egy veszteséges üdülőt, amelyet a tagságunk döntő többsége soha nem használt. Hanem arról, hogy a korábbi évek, évtizedek gyakorlatát követve megvárjuk-e, amíg a MÚOSZ eladósodik, és adósságokkal terhelten, leromlott állapotban, rossz feltételekkel kell a szervezet valamelyik vagyontárgyát eladni, vagy inkább időben lépjünk, megakadályozva a vagyonvesztést és a szövetség gazdálkodásának ellehetetlenülését, átlátható módon átforgatva a tihanyi üdülő vételárát egy olyan befektetésbe, amely a tagság egészének érdekeit, a MÚOSZ szakmai munkáját és jövőjét szolgálja.
A döntés joga, mint a bevezetőben jeleztem, egyértelműen a küldöttgyűlésé – a gazdálkodás felelőssége pedig a mindenkori elnöké és elnökségé –, a küldöttek ugyanakkor a tagságot képviselik. A régóta húzódó eljárás alatt már eddig is rengeteg javaslat érkezett hozzám Tihanyról közvetlenül a tagság köréből – ha szükségét érzitek, továbbra is köszönettel fogadom a további véleményeket.
Tisztelettel:
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke (elnok@muosz.hu)
