Román György képeiből nyílt kiállítás a Sajtóházban

A művész halálának 35. évfordulója alkalmából rendezett tárlatot a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában 2016. május 9-én megnyitotta: Kicsiny Balázs, a Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának docense. A kiállítás hétfőtől péntekig 15-18 óráig, a hónap végéig látható a Sajtóházban.

13173108_1171212996252043_1032684343678749549_oKicsiny Balázs és Dunay Csilla, a MÚOSZ elnökségének tagja [Fotó: Kocsány Kornél]

„Tisztelt Jelenlévők!

Román György festőművész és író halálának 35. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás Román György hagyatékából válogatott művekből jött létre. A Román hagyaték gondozása Kendéné Regényi Ildikónak köszönhető.

Román György elhunytával Román Kati, Román György lánya és Ildikó gondozták a képzőművészeti és irodalmi hagyatékot. Román Kati 2009-ben bekövetkezett halála után, pedig Kendéné Regényi Ildikóra maradt ez a feladat, amelyet szakszerűen és szeretettel lát el a mai napig. Köszönet érte! Ezt a köszönetet a képzőművész szakma nevében is mondom, hiszen súlyos tartozásai között, a Román hagyaték intézményes gondozása a mai napig várat magára.

Román György 1903-ban született, zsidó polgári család gyermekeként. Kétéves korában egy betegség következtében elveszítette hallását. Gyermekkorában édesanyja megtanította beszélni, olyan hangokra, amelyeket ő sohasem hallhatott. Bár életét a 20. század közösségi traumai kisérték, haláláig hű maradt a festészethez, az íráshoz és a professzionális ökölvíváshoz. 1981. szeptember 1-én hunyt el.

Életműve a magyar képzőművészetben szokatlan egységet mutat, ahogy ez nyomon követhető az 1920-ban festett Akasztás a Cirkuszban című művétől egészen az 1981-ben befejezetlenül hagyott, de befejezetlenségében is csodálatos Gábor Miklós két fadarabbal siketnémáknak hegedül című festményéig. Román György életműve nem engedelmeskedik szűken értelmezett stíluskategóriáknak. Hol szürrealistának, hol pedig naiv művésznek tekintik a szakemberek. Azonban ő maga mindig hangsúlyozta magányos alkotó voltát, akit stiláris problémák soha sem foglalkoztatnak, hiszen számára a közlés vágya felülírt bármilyen esztétikai mérlegelést.

Művészetét némi ellentmondással látnoki realistának nevezhetnénk, hiszen saját megélt és megálmodott világában kereste az igazságot, olyan igazságot, amely mindannyiunk számára csak rejtve nyilatkozhat meg, mint egy beigazolódott jóslat. Ahogy a Magányból című életrajzi írásában határozottan kijelenti: „Hiszen a művésztől, általában a művésznek predesztinált embertől nem maximális, hanem minimális követelmény az, hogy lelki orrával ott is, ahol más nem érez semmit, megorrontsa a dög szagát…” Román György mint siket és mint zsidó többszörösen is kirekesztett volt. Azonban ebben a kirekesztettségben a mások által ráosztott áldozat szerepét soha sem fogadta el. Pont fordítva: környezetét látta betegnek, az ostobaság és tudatlanság által megvertnek.

A jelenlegi kiállítás, a kiállító tér adottságaihoz igazodva, csak arra vállalkozhat, hogy egy kevésbé ismert aspektusát világítsa meg Román György világának két olajfestmény, illetve számos szénrajz által.
Ritkán látható akt és portré tanulmányrajzok kerültek így egy térbe két olajfestménnyel. A kiállított művek közös nevezője a testábrázolás, a test feltárulkozása vagy elrejtése. Román művein az emberi test hol menedék, hol pedig kiszolgáltatott és menedéket kereső, amely otthonra talál az idegenben, illetve idegennek érzi magát saját országában vagy otthonában.

Az 1966-ban készült A csavargó fürdője című festmény a vészkorszak idején bujkáló, vidéken, sokszor a természetben menedéket kereső Románt ábrázolja. Azonban ez a kép, elvonatkoztatva az életrajzi háttértől, többről is szól, a kivonulásról, az otthonra találás öröméről távol a hazug és önmagát felszámoló emberi közösség világától. Másik festménye, az 1970-ben festett Ház vörös szobával a védettség és kiszolgáltatottság, a külső és a belső világ kettőségét ábrázolja. Román művén az otthon az enyészettnek kiszolgáltatott. Ez a falakon túli sivár világ visszaköveteli magának mindazt, amit sajátunknak gondolunk. Azonban, akárcsak Román más művén is, a kép központi motívuma, a vörös szoba melege és kisugárzása túlmutat az emberi létezés időbe vetettségén.

Az olajfestmények két ritkán látható rajzsorozattal egészülnek ki a kiállításon. Nagy valószínűséggel ezek a portré és akt szénrajzok az 1930-as években készültek. Egy Sanghaj feliratú mappából kerültek elő. Román György 1932 és 1936 között Kínában, Sanghajban élt nagyrészt profi bokszolóként. Így elképzelhető, hogy sanghaji teaházakban készültek ezek az aktrajzok. Az idegenben feloldódó és önmagára ismerő Román így ír sanghaji élményeiről: „Mégis megszerettem lassan a várost. Megéreztem a hangulatát. Különösen a nők tetszettek. Mind a kínaiak, mind a japánok, s talán leginkább a koreaiak. (…) A jövőtől, az ismeretlentől, a betegségtől, a betegestől való feszült félelem mintha megszökött volna a lelkemből. Ajándéknak mindenesetre kaptam valamit az élettől, a közömbös, derűs felelőtlenséget. Ha átmenetileg kevesebb is lettem tőle, később mégis közelebb hozott az emberek, legalábbis egynémely embertípus megismeréséhez.”

RománGyörgy_2016.05.09-2

Portrérajzainak nagy része, közöttük szüleiről készült szénrajztanulmányok, nagy valószínűséggel már Magyarországra visszatérte után készültek. A hazatérésről így ír Román György: „Visszaérkezvén szülővárosomba, előre sejtettem, mi vár rám (…). A régebbről megszokott dolgok, melyek fölött azelőtt, úgy ahogy napirendre tudtam térni, (…) legyenek azok barátok, rémek, szeretők vagy ellenségek, hazatérésemtől kezdve mint egységes hatást kiváltó, sivár mementóvá varázsolódtak; a rossztól féltem, hogy eljön, a jótól tartottam, hogy elmúlik. Egészben is, részletekben is, tulajdon magamat idézték e mementók…”

Tisztelt Jelenlévők! Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy megnyithatom ezt a kiállítást. Román György alkotásainak különös kisugárzásuk van, magnetikus erejük. Csak azok a művek képesek erre, amelyek önálló életet élő univerzumok. Ezek az alkotások, függetlenül attól, hogy mit ábrázolnak, az emberi létezésről különös hőfokon beszélnek. Ezért áraszt melegséget magából minden Román mű.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!” (Kicsiny Balázs)

A kiállítás május 25-ig hétfőtől péntekig 15-18 óráig látható a Sajtóházban. A belépés díjtalan. (Az eredetileg tervezett zárónap 27. volt, de ezt technikai okokból két nappal előre hoztuk. Megértésüket köszönjük.) 

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Janecskó Kata nyerte a Zsigmond Márta Médiadíjat

Egyre több a kemény téma – az Index újságírója a bűnügyeken jóval túlmutató tárgyalótermi tudósításaival, riportjaival érdemelte ki a kitüntetést....

Close