Hevesi Endre-díj – március 23-áig várjuk a pályázatokat

A rangos szakmai elismerésben a tudomány, a technika új lehetőségeit, eredményeit bemutató legérdekesebb, közérthetően és szép magyarsággal fogalmazott művek szerzői részesülnek.

F E L H Í V Á S

 A Hevesi Endre-díj Alapítvány kuratóriuma felhívással fordul a szerkesztőségekhez, az érintett szakosztályokhoz, továbbá egyénekhez is a 2018. évi díjak odaítélésével kapcsolatban.

Az alapító okirat szerint a díjban azok az újságírók – esetenként egyéb területen működő, az ismeretterjesztésben is részt vevő szakemberek – részesülhetnek, akik az előző években az írott és/vagy elektronikus sajtóban a tudomány, a technika új lehetőségeit, eredményeit bemutató legérdekesebb, egyúttal közérthetően és szép magyarsággal fogalmazott szövegű művek szerzői.

Kérjük a szerkesztőségeket, tekintsék át a kollégáik, szerzőik munkásságát, s ha úgy ítélik meg, hogy vannak közöttük olyanok, akik a kiírási feltételeknek megfelelnek, terjesszék fel díjazásra. A díjra egyénileg is lehet pályázni.

A pályázatnak a pályázó szakmai életrajzát és munkásságának ismertetését (javaslattevő esetén méltatását) kell tartalmaznia, valamint az indoklás alapjául szolgáló három kiválasztott művet. Ezeket

  1. március 23-áig

juttassák el az alábbi e-mail címre: iroda@muosz.hu

Az anyagokat elektronikus formában kérjük. Rádió és tv-produkció esetén tárhely, archívum, honlap linkjét nevezzék meg.

A Hevesi Endre Alapítvány Kuratóriuma

Önnek ajánljuk