Elhunyt Balla Demeter

MTI Fotó: Hegyi Zsolt

Életének 87. évében vasárnap elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Aranytollal kitüntetett fotográfus, a nemzet művésze. Temetése 2017. november 21-én 14 óra 30 perckor lesz a Farkasréti temetőben.

Balla Demeter 1931. május 4-én született a Szentes környéki tanyavilágban. Fotográfiával 1951-ben autodidakta módon kezdett foglalkozni, 1954-ben határozta el, hogy a fényképezést választja hivatásául. 1957-ben megszerezte a fényképész szakmunkás bizonyítványt, és még abban az évben a Fővárosi Fotó Vállalatnál helyezkedett el. Felvételeire hamar felfigyeltek, számos díjat nyert, és ettől kezdve rendszeresen dolgozott képes lapoknak, könyvkiadóknak.

Az 1960-as években a Stern című lap tette világhírűvé, amely közölte képeit, majd Mihail Romm szovjet filmrendező a Hétköznapi fasizmus című filmjével, amelynek a középpontjában szerepelt a Sternben megjelent képe. Később Jancsó Miklós mellett a Sirokkó című filmet fotózta, és ott összebarátkozott Marina Vladyval. Az ő segítségével eljutott Moszkvába, ahol magánszorgalomból fényképezte a szovjet értelmiséget. Ezekkel a képekkel 1972-ben Pravda-díjat nyert.

MTI Fotó: Soós Lajos

1969-től a Lapkiadó Vállalat szerkesztőségeiben dolgozott, az Ádám Magazintól ment nyugdíjba 1988-ban. Azóta kizárólag alkotó munkájának élt. 2007 óta szellemi patrónusa volt az interneten szerveződött Látszótér fotós és rádiós közösségnek.

Fotográfiai tevékenysége műfaji sokféleséget mutat: készített portrékat, riportfotót, tájképet, csendéletet, aktot. Irodalmi és képzőművészeti alkotásait folyamatosan publikálta.

Idős korában olyan fotókat csinált, “melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után” – írta az MTI-hez eljuttatott nekrológjában Kincses Károly fotótörténész.

Balla Demeter művészetéről a világ számos országában jelentek meg írások, interjúk. Műveit jelentős köz- és magángyűjtemények őrzik.

Képeivel számos nemzetközi kiállításon nyert díjat, munkásságáért számos kitüntetést vehetett át: 1977-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 2002-ben megkapta a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, 2004-ben Kossuth-díjat kapott négy évtizedes, kiemelkedően magas színvonalú, a magyar fotográfiát gazdagító munkásságáért, 2013-ban Aranytoll-díjat vehetett át, 2014-ben megkapta a Nemzet Művésze címet. 1999-ben Demeter-díjat alapított azok számára, akik önzetlenül tesznek a hazai fotóművészetért.

Több mint hat évtizedes pályája alatt számtalan egyéni és csoportos tárlaton mutatkozott be. Tavaly a Fotóművészeti Nemzeti Szalonon új fotóval szerepelt, utolsó kiállítása az idei év elején volt látható a Balassi Intézet galériájában, ahol Töredékek címmel íróportréiból kínáltak válogatást.

Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Nemzet Művésze temetésére 2017. november 21-én 14.30-kor kerül sor a Farkasréti temetőben. A barátok és pályatársak nevében Donáth László evangélikus lelkész és Kincses Károly fotómuzeológus búcsúzik a ravatalozó Makovecz termében. A megjelentek egy szál rózsával róhatják le kegyeletüket. 


Kincses Károly megemlékezése Balla Demeterről:

86 éves. És már nem lesz 87. Szerettem és szeretett. Nem atyaként, nem fiúként, nem a huszadik század magyar fényképművészetének egyik meghatározó alakjaként és nem a fotóival sokat foglalkozó fotómuzeológusként. Hanem Balla Demeterként, aki bonyolult, összetett személyiségének olyan részébe engedett szabad bejárást KK-nak, ami sokak előtt zárva volt. Ebben a részben a féltés, a szeretet, a minőség tisztelete, a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás lakott, és ahová nekem hosszú ideje saját kulcsom volt. Most tompán és zsibbadtan ülök, mantrázom magamban, hogy elveszett az életem egyik meghatározó embere. Évtizedekig láttam, hogyan él, hogyan lesz azzá, aki lett, hogyan lesz belső világa egyre zártabb és ugyanakkor letisztultabb, s ez miként jelenik meg időskori fényképeiben. Olyan fotókat csinált ekkor, melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után. Maga után? De hát tegnap még élt, beszélt és ma már csak a múlt idő és a hagyaték?  Rossz ebbe belegondolni.

Belülről kifelé sugárzó személyiség volt, s ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédét, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott be, hogy beleszédült. Még élete utolsó heteiben is nyitva állt háza mindazok előtt, akik meg akarták tölteni saját félig telt korsójukat Demeter kiapadhatatlannak látszó kútjából. Ennek vége. Ennek vége? Talán valamennyi átmenthető különféle áttételeken keresztül fotográfiáiból, könyveiből, verseiből, de azt már nem ő adja, hanem nekünk kell elvenni mindabból, amit itt hagyott.

Demeter. Köszönöm, hogy voltál, hogy adtál és elfogadtad, amit adtam.

Önnek ajánljuk