„Olyan bélyeg lett a közmédiában dolgozni, mint amikor lecigányoznak”

Balogh Kisztinának, a közmédia riporterének elege lett a kormánypropagandából. A felszolgálóként Ausztriában dolgozó roma értelmiségivel a 444 készített interjút.

A végső lökést a távozáshoz az az MTVA-székháznál történt incidens jelentette számára, amikor Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa a szemébe vágta, hogy hírhamisító; úgy érezte, ismerősei körében is egyre inkább elszigetelődik.

„Az utolsó időszakban olyannyira kiközösítve éreztem magamat MTVA-riporterként, mint amikor kisiskolásként lecigányoztak. Másoknak tulajdonított rossz tettek miatt rám sütöttek egy bélyeget. Meg akartam ettől szabadulni” – nyilatkozta 2018 végén hozott döntéséről a Szabolcs megyei kisfaluból indult riporter.

Balogh Krisztina gyerekkori álmát megvalósítva az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap programján keresztül 2016 tavaszán került került a köztévébe. Az állami televízió munkatársaként testközelből tapasztalta meg, hogy az ott dolgozók miként szolgálják a köz helyett a kormánypropagandát. A Rényi Pál Dánielnek Skype-on adott interjúban egyebek mellett elmondta: „házon belül nyílt titoknak számít, hogy a kormányzati kommunikációt felügyelő államtitkárságáról küldik meg a használandó paneleket és témákat a szerkesztőségbe”.

Részletek a 444 cikkében >>>

(Címlapkép forrása: 444 / M1 / Youtube)

Önnek ajánljuk