A Mediaworks megsértette a Népszabadság munkavállalóinak jogait

Ez a cikk 11 hónap frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaügyi bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Mediaworks megsértette a Népszabadság dolgozóinak jogait. Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleménye szerint a bíróság másodfokon is elmarasztalta a Médiaworks Zrt.-t, amiért a cég a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a lap felszámolásáról és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről. A bíróság kimondta azt is, hogy jogszerűen működött üzemi tanács a Népszabadság dolgozóit foglalkoztató cégnél.

Az eljárást a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke, Danó Anna indította a TASZ segítségével a kiadó ellen, ugyanis törvényi előírás, hogy a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedést megelőzően legalább tizenöt nappal ki kell kérni az üzemi tanács véleményét, ami jelen esetben nem történt meg.

Novemberben a bíróság első fokon adott helyt Danó Anna kérelmének, és megállapította, hogy a Mediaworks nem dönthetett volna a lap bezárásáról a munkavállalók érdekeit képviselő üzemi tanács véleményének kikérése nélkül. A Mediaworks arra hivatkozva támadta meg a döntést, hogy szerintük az üzemi tanács nem is létezett, és megkérdőjelezte a testület elnökének legitimációját is. Érvelésük szerint a körülmények miatt nem volt lehetőségük az üzemi tanács véleményének kikérésére, továbbá vitatták azt is, hogy a törvény értelmében egyáltalán köteles lett volna a Népszabadság munkavállalóit tájékoztatni. Ezek az érvek azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéket sem győzték meg, a bíróság ezúttal is a Népszabadság munkavállalóinak adott igazat.

Forrás: Index

A szerzőről

Önnek ajánljuk