A Kastár 34. kollektív kiállítása a Sajtóházban

Október 6-án nyílik a Kastár (Kassák Alkotóművészek Társasága Egyesület) kollektív kiállítása a Sajtóházban „Hangulatok” címmel. A kiállítást október 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Időpont: 2016. október 6. (csütörtök), 16 óra
Helyszín: Sajtóház, Rát-Táncsics terem
Budapest, VI. kerület, Vörösmarty utca 47/a

A kiállítást megnyitja:

Hucskóné Kovács Mária

elnök-titkár.

kastar_plakat

„Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot.”

                                                         Eötvös Károly 

 

Hangulatok címet kapta a Kastár 34. kollektív kiállítása. A címadás szorosan kapcsolódik az egyesület alapszabályában megfogalmazott célhoz, mely így hangzik: „művészeti értékek, szépségek bemutatása…”. Az alkotók úgy vélik, munkájuk egyik fontos feladata, hogy ki-ki saját eszközeivel – alkotásával bemutassa, a tárlatlátogató elé tárja azokat a benyomásokat, emlékeket, hangulatokat, amivel örömet, mosolyt, melegséget ébreszthet a nézőben.  A téma megjelenhet egy festményen, fotón, foltvarráson, a lényeg, hogy a befogadónál célba érjen.

 

A kiállítás október 27-ig minden hétköznap 10-18 óráig látogatható, amennyiben a teremben nem zajlik rendezvény.

 

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Repülőtéri szálloda épül Ferihegyen

Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetéssel rendelkező  szállodájának időkapszuláját helyezték el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2016. szeptember elején – tudta meg...

Close