Vendégünk volt György Bence

Az új főszerkesztőket, médiavezetőket bemutató programsorozatunk legutóbbi eseményén a sajtó fokozott érdeklődése mellett az Origo új főszerkesztőjével Murányi Marcell beszélgetett. Lapszemle és képgaléria.

MUOSZ_Gyorgy_Bence_20160428_3018

György Bence, a TV2 korábbi program- és hírigazgatója az egy éve alapított faktor.hu éléről március közepén érkezett az Origót múlt év végén megvásárló New Wave Media csoporthoz. A tartalomért felelős igazgatói, egyben a portál főszerkesztői posztját betöltő szakemberrel tervezett beszélgetés sajtótájékoztatóvá alakult át.

mod-4

A hetekkel korábban meghirdetett szakmai fórum iránti fokozott érdeklődést az MNB-s alapítványok pénzköltésének néhány napja kirobbant botránya váltotta ki. A VS.hu-t és az Origót is működtető New Wave Media több mint 600 millió forinthoz jutott ebből a forrásból. „A támogatást különösen nehezen védhetővé teszi, hogy a New Wave többségi tulajdonosa, a cseh Bawaco Invest mögött Szemerey Tamás vállalkozót, Matolcsy György MNB-elnök unokatestvérét sejtik” – emlékeztetett a Magyar Narancs. Az újságírók elsősorban erről kérdezték a médiaszakembert, többen elismerően megjegyezve, hogy a kényes helyzet ellenére is vállalta a nyilvános szereplést.

Tudósítások, összefoglalók az eseményről:

– Népszabadság >>>
– Népszava >>>
– Magyar Narancs >>>
– hvg.hu >>>
– 444 >>>
– 24.hu >>>
– Média 2.0 >>>

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Herczeg János, a kuratórium elnöke [Fotó: Bellai László]

Átadták a tudományos újságírók Hevesi Endre-díját

A MÚOSZ székházában ma délelőtt három újságíró vehette át a Hevesi Endre Díj Alapítvány elismeréseit: Hanula Zsolt, az Index munkatársa...

Close