Mielőtt meghal a Könyv

(Alcser Norbert: Odavágunk a könyvpiacnak – Szerzői kiadás a Publio szemével)

covers_389142„Do It Yourself” – azaz csináld magad! A ruhád, az ékszeres dobozod, az éjjeli lámpád vagy a könyved. Igen, a könyved is, ezt hívják self-publishingnek, vagyis szerzői kiadásnak. Bár Alcser Norbert kiadványában pontosan definiálja, miért is nem szinonima a kettő (ahogy a szerzői jogoktól az ISBN kódon át az ofszet nyomtatásig mindent, amit egy elsőkönyves írónak feltétlen tudnia kell), az alapkoncepció mindkét esetben az, hogy ne fizessünk olyanért, amit magunk is meg tudunk oldani. Fejezzük be a könyvkiadás túlmisztifikálását, hiszen az internet, a közösségi média és az e-könyvek világában tartalmat generálni és azt megosztani nem csak babitsi magaslatokban ülő, komoly lektorok képesek. Hanem Te is!

Alcser Norbert az első hazai self-publishing kiadó, a Publio alapító tagja. Könyve első felében saját vállalkozásának történetén keresztül mutatja be, mik is az új trendek a könyviparban. Hogy bizony a Guttenberg-galaxis szűkülőben van, de nem egy fekete lyuk zabálja fel, hanem a hyperlinkek és a megosztások. Hogy az e-könyvé a jövő, amit azért persze ki is lehet nyomtatni. Hogy egy tudatos szerző, megkerülve a hagyományos kiadókat és könyvterjesztőket, „megoldja okosba” , hogy a műve eljusson azokhoz, akiket érdekel. És hogy a könyv nem hal meg, csak átalakul…

4296A kiadvány második része aztán kézikönyv-jellegre vált: lépésről lépésre vezeti végig az olvasót a szerzői kiadás folyamatán. Szövegszerkesztő programokat ajánl, tisztába teszi a szerkesztő-lektor-korrektor triumvirátus feladatkörét, konkrét tippeket ad a figyelemfelkeltő borító megtervezéséhez, elmagyarázza a „csak ha igény van rá” digitális nyomtatás előnyeit és persze külön fejezetet szentel a könyvmarketingnek. Mert a könyv kiadása után kezdődik az igazi meló: népszerűsíteni, terjeszteni, megosztani. Közösségi oldalakon, saját weblapon, író-olvasó találkozókon. Ugyanis ma már kevés, hogy „meg van írva” , napi szinten kell éltetni, lájkolni, pinelni egy könyvet. Máshogy nem megy.

Alcser Norbert könyvét egyetlen este alatt el lehet olvasni, de ajánlom, hogy mindenki keze ügyében legyen ceruza, szövegkiemelő és színes jelölő fülecskék, mert az tuti, hogyha könyvkiadáson gondolkodunk, napi szinten érdemes lesz itt-ott felcsapni. A self-publishing hazai rutinrókája ugyanis összegyűjtött, rendszerezett és közkinccsé tett mindent (vagy majdnem mindent), amit a szerzői kiadásról tudni érdemes.

Szerző: Kocsis-M. Brigitta

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Emlékeztető a tagdíjfizetés elmaradásáról

Közel nyolcszáz érintett kollégának küldtünk levelet. Válaszaikat május 22-ig várjuk, az együttműködést előre is köszönjük.2013 óta 327, 2014 óta 225,...

Close