Albero Andronico-díjat vehetett át Rómában Dr. Réti György

A Róma ősfájáról elnevezett kulturális szervezet, az „Albero Andronico” versenyén Réti György italianista „Beatrix és Vittoria, az ischiai fellegvár két lakója” című elbeszéléséért két elismerést is kapott.

Diploma di meritoRóma egyik legpompásabb palota-komplexumában a Campidoglióban, március 25-én, a húsvéti ünnepeket indító Nagypénteken tartották meg a Róma ősfájáról elnevezett kulturális szervezet, az „Albero Andronico” versenyének díjkiosztó rendezvényét. Az immár kilencedik alkalommal megszervezett eseményen a kultúra nyolc ágazatában beküldött mintegy 600 pályázatot bíráltak el.

Örömmel közölhetjük, hogy újságírók kollégánk, az egykori diplomata, Réti György italianista „Beatrix és Vittoria, az ischiai fellegvár két lakója” című elbeszélése elnyerte a szépirodalom „prózai művek” kategoriájának egyik aranyérmét, valamint a külföldről érkezett pályaművek rendkívül díszes ezüstplaketjét is.

A szerző évekkel ezelőtt szemtanúja volt a minden évben megrendezett kosztümös történelmi felvonulások egyikének, amelyeken felelevenítik a sziget-paradicsom történetét. Ennek kapcsán elmeséli, hogy valamikor a XV. század végén az ischiai fellegvárban kapott menedéket a Magyarországból visszatért Beatrix királynénk. Az ő udvarában szolgált Vittoria Colonna, a későbbi kitűnő költőnő, Michelangelo Múzsája, akihez – többek között ismert Márványszonettjét is írta.

Dr. Réti György, a MÚOSZ tagja. Kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk!

A szerzőről

Önnek ajánljuk

Ezt olvasta már?

Berki Krisztián vagy Berki Krisztián?

A MÚOSZ tegnap esti pódiumbeszélgetésén a Sajtóház zsúfolt Mikszáth-termében a TV2-től egy hónappal ezelőtt váratlanul és látványosan távozó Vujity Tvrtkóval...

Close