Tisztelt Tagtársak, Kedves Kollégák!

A MÚOSZ elnökének levele

Félidejéhez érkezett a 2019-es kedvezményes tagdíjfizetési időszak, és a ciklus félidejénél tart a jelenlegi elnökség is – talán ez a megfelelő alkalom, hogy az elvégzett és az előttünk álló feladatok legfontosabbjait számba véve amellett érveljek: továbbra is érdemes kitartani a legnagyobb hazai újságíró-szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett, és a tagsági díj befizetésével is hozzájárulni ahhoz, amit a MÚOSZ a magyar nyilvánosságért, a sajtóban dolgozó újságírókért tesz illetve tenni próbál.

Messziről kezdem, a média és a sajtószabadság helyzete felől. Mindannyian tudjuk, hogy a hivatás, amelynek művelésére az életünket föltettük, tragikus állapotban van. A vonatkozó nemzetközi rangsorok szerint a magyar sajtó szabadságfoka évről évre csökken, és annak, hogy Magyarország a Freedom House besorolása alapján már csak a „részben szabad” kategóriába tartozik, egyszerre oka és következménye mindaz, ami a kormánytól független médiával az utóbbi években történt. A sajtó szabadsága egyszerre jelenti az újságírók közlési (munkavégzési, szerzői és szerkesztői) illetve a közönség tájékozódási szabadságát, és a magyar sajtószabadság mindkét nézőpontból vizsgálva súlyos sérüléseket mutat. Az elmúlt esztendő különösen sok veszteséget hozott: újságírók tucatjai veszítették el az állásukat, teljes szerkesztőségeket zártak be vagy kényszerítettek a kormányoldal média-holdudvarába, ennek összes – a kollégák és családtagjaik egzisztenciáját, a magyar nyilvánosság szerkezetét, a sajtó sokszínűségét érintő – következményével.

Sokunk nyíltan vállalt meggyőződése, hogy a sajtószabadság érvényesülésének legfontosabb feltétele a bátor, törvényekben megszabott feladatait és jogait egyaránt komolyan vevő, a külső befolyásolást és a megfélemlítést nem tűrő újságíró. A szabad sajtóhoz azonban nem csak felkészült és alkalmas sajtómunkások, hanem a tevékenységüket segítő intézmények is kellenek. Az élet úgy hozta, hogy ebben a fentebb vázolt közegben a MÚOSZ vált – hagyományai, társadalmi súlya, szakmai presztízse miatt – a sajtószabadság talán legfontosabb intézményi garanciájává. Nem lett volna törvényszerű, hogy így történjen, hiszen vannak más, nagyobb hatalommal és több jogosultsággal felruházott intézmények, amelyeknek a munkájához az állam elegendő forrást és jogérvényesítési erőt biztosít (elegendő talán az NMHH-ra, a NAIH-ra gondolni) – nekik valószínűleg szégyen, nekünk viszont egyszerre felelősség és a munkánk elismerése, hogy mindig, amikor Magyarországon az újságírókat illetve az újságírást valamilyen sérülés éri, az ügyek képviselete szinte automatikusan a legnagyobb hazai sajtószakmai szervezethez, a MÚOSZ-hoz kerül. Az elmúlt két-három évben ez a kizárólag a tagság tagdíjbefizetéseiből működő, semmilyen támogatásban nem részesülő, az államigazgatás által sokszor ellenfélként kezelt szervezet a magyar nyilvánosság védőbástyája lett: jogsegélyszolgálatunkkal, jogi és érdekvédelmi tanácsainkkal, a rendelkezésünkre álló infrastruktúra felajánlásával, szakmai rendezvényeinkkel, állásfoglalásainkkal, az általunk kezdeményezett jogi eljárásokkal fontos szereplői, viszonyítási pontjai lettünk a sajtóközéletnek és a szélesebben értelmezett magyar nyilvánosságnak. És nem csak itthonról nézve: ha valaki Európában a magyar sajtó aktuális viszonyaira kíváncsi – az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament, a Sargentini-jelentést összeállító stáb, a tagállamok kormányai illetve külképviseletei részéről –, annak az útja mindig a MÚOSZ-hoz vezet, és amit ezekben a körökben tudnak a hazai médiaviszonyokról, az újságírók helyzetéről, azt jelentős részben a MÚOSZ-tól tudják. Szervezetünknek kezdeményező szerepe volt abban is, hogy az év elején magyar sajtópiaci szereplők versenyjogi panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz a kormányközeli média (állami reklámok révén megvalósuló) illegális finanszírozása miatt. Bízunk benne, hogy ez az eljárás elvezet majd az eltorzult magyar médiastruktúra legnyilvánvalóbb anomáliáinak megszüntetéséhez.

Az elmúlt időszakban igyekeztünk tevékenységünket, és mindenekelőtt a szövetség szakmai munkáját újjászervezni. Megteremtettük és az eddigi tapasztalatok szerint tartóssá is tettük a MÚOSZ pénzügyi egyensúlyát, új Alapszabályt és SZMSZ-t fogadtunk el, kinyitottuk a Sajtóház MÚOSZ-használatú termeit a tagság és a „fedél nélküli” újságírók előtt, pályázati úton hozzáférhető támogatási keretet hoztunk létre a szövetség szakosztályainak, szakorvosi ellátási lehetőséget biztosítottunk a tagoknak, folytatjuk szociális támogatási tevékenységünket, rendeztük a székház és a tihanyi üdülő ingatlangazdálkodásával kapcsolatos sok éves elmaradásokat, és új szakmai díjakat alapítottunk, amelyeket első alkalommal az idei Sajtónapon fogunk kiosztani.

Szeretném ismételten hangsúlyozni: azt, hogy a MÚOSZ jelenleg működőképes, pénzügyi és adminisztratív szempontból rendezett, a tagok és a szakma érdekeit az adott keretek között hatékonyan képviselni képes állapotban van, elsősorban a tagjainknak köszönhetjük – vagyis annak, hogy mi vagyunk Magyarország messze legnagyobb újságíró-szervezete, a külvilág szemében a hazai sajtószakma első számú legitim képviselője. A működésünk anyagi alapjait pedig, ahogyan fentebb is utaltam rá, kizárólag a tagság díjbefizetései biztosítják. A jelen elnökség húsba vágó, mindannyiunkat (a vezető testületeket is) érintő intézkedésekkel érte el, hogy a MÚOSZ ingatlanjai ne termeljenek veszteséget, és a szervezet fenntartható működése is biztosított legyen – ehhez azonban a takarékos pénzfelhasználás önmagában nem elég: szükség van arra is, hogy azok, akik az utóbbi esztendők összes nehézsége közepette hűségesek maradtak a MÚOSZ-hoz, továbbra is vállalják a tagsággal járó terheket – a részvételt a szervezet életében és döntéseiben, valamint a tagdíj megfizetését.

Kérem tehát, hogy mindazok, akik fontosnak érzik, hogy 123 éves szövetségünk változatlan elkötelezettséggel szolgálhassa a szabad nyilvánosság ügyét, továbbra is tartsanak ki mellettünk, és használják ki a kedvezményes tagdíjfizetésre március végéig rendelkezésre álló időszakot. Tisztában vagyok vele, hogy a tagsági viszony fenntartása jelentős személyes áldozat – azon leszünk és azért dolgozunk, hogy a MÚOSZ-t olyan szervezetté tegyük, amely képes ezt az áldozatvállalást a tagság és a társadalom szintjén is ellensúlyozni a szolgáltatásaival, az elvégzett munkájával, az újságíró hivatás rangjának őrzésével.

Hargitai Miklós

Önnek ajánljuk