Tagjaink

Százhatvannégytől napjainkig

Nosztalgián átszűrt tények és számok a tagságról

A Fiume kávéház forgalma jelentősen megnőtt, amikor 1896. július 12-én, Mikszáth Kálmán részvételével megalapították a MÚOSZ elődjét, a Budapesti Újságírók Egyesületét. Egy hónappal és negyven évvel később, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újra alakulásakor már ezernél több újságírót jegyeztek. Későbbi székhelyén, az Andrássy út 101. sz. alatt (volt Schwanzer-villa), a 80-as évekre a taglétszám, csakúgy, mint a magyarországi lapok száma, az ötszörösére nőtt. 2010-ben nyitotta meg kapuit az új székház a VI. kerületi Vörösmarty utcában: a felújított és átépített egykori Keglevich-ház. Napjainkban a tagság a háromezertől halad a négyezer fő felé. Jó, írhatnánk pontosabban is, de lássuk be, a szervezet hál istennek élő organizmus, s ha ügyesen bánunk vele szaporodik, s csodával határos módon fiatalodik is. Erre nagy szükségünk is van, hiszen a 2015-ös évet tükröző állapot szerint tagjainknak mindössze 31%-a 50 év alatti, 61% az 50 és 80 év közöttiek aránya, a többiek ennél is idősebbek. A junior tagság öt évvel ezelőtti bevezetése talán segíthet a fiatalításban, jelenleg már kétszáznál is többen vannak, s mára már megalakították a szakosztályukat is. Színvonalas rendezvényeik hozadéka lehet még több fiatal szakmabeli, s ma már az sem meglepő, hogy a küldöttgyűlés egyik elnöke, Ezer László is junior tag. Ha a számok változnak is, de az biztos: az írott és az elektronikus sajtó, a széles értelemben vett kommunikációs szakma minden képviselője – szakosztályokba, vidéki klubokba szerveződve – jelen van: újságírók, szerkesztők, bloggerek, fotósok, karikaturisták, designerek, szóvivők és pr-szakemberek. A MÚOSZ történetéről szóló dokumentumokat lapozgatva, ma is érvényesek Kováts Ildikó 1996-ban megfogalmazott gondolata: …Míg korábbi vezető testületei elsősorban a hazai politikai-állami vezetés, majd a nemzetközi szakmai-politikai testületek előtt akartak tekintélyt szerezni, és harmadik helyre szorult vissza saját tagságuk, a megújult szövetség elsősorban arra törekszik, hogy saját tagjai előtt szerezzen tekintélyt. Világosan kell azonban azt is látni, hogy a tagoknak nyújtott ingyenes és/vagy kedvezményes juttatások forrása soha nem a tagság erőforrásainak mozgósítása és felhalmozás eredménye, hanem vagy a politikai, vagy a gazdasági hatalom – esetleg mindkettő – által az újságíró-társadalomnak nyújtott adomány, jutalom, kedvezmény, „barterügylet” eredménye volt. Most fordul elő először, hogy a szövetség elsősorban saját belső erőforrásaira, vállalkozásaira, nonprofit gazdasági tevékenységére próbálja építeni a szakmai közösségnek nyújtott szolgáltatásokat…”

Nosztalgiázzunk egy kicsit: a tetszőlegesen leemelt 1976-os évkönyvben a középkoron túli tagság párás szemekkel fedezheti fel a korábbi MÚOSZ-székház társalgójáról (köznyelven presszó) és az étteremről készült fotókat. A presszóban a szakma akkori kiemelkedő egyéniségei interjúvolták a kulturális és politikai élet prominens személyiségeit, a kor kedvelt italai (gin tonic koktél és Bloody Mary) társaságában. Az étterem „csülök pékné módjára” pedig nemcsak az újságírók, de kisvártatva azok kutyusainak is mennyei kulináris élvezetet nyújtottak, tegyük hozzá, hogy rendkívül olcsón. S ebből a korosztályból ugyan melyikünk ne emlékezne a 25. színházra, vagy az alámondásos filmbemutatókra?

Az évkönyvekben és a honlapon fellelhető örökös és a tiszteletbeli tagok névsora jelzi, hogy kiknek a szakmai útját tiszteljük, kiket szeretnénk magunk mellett tudni. Az előbbieket sajnos könnyű felsorolni, hisz számuk évről évre csökken:

– Dr. Tóth Gábor
– Vad Dezső (elhunyt)
– Földes Anna (elhunyt)
– Balog János (elhunyt)
– Bölcs István
– Tóbiás Áron (elhunyt)
– Mester Ákos
– Győrffy Miklós
– Méray Tibor
– Tóth Andor

A tiszteletbeli tagok közül (37 fő) csak egy-egy nevet ragadunk ki (a válogatás teljesen esetleges!

Horváth Ádám, Vitray Tamás, Kincses Károly, Ungváry Rudolf, Lakner Zoltán, Sajdik Ferenc

A nosztalgikus hangulatból kiragad minket egy másik leemelt példány, melynek már a borítója is egy modernebb évkönyvet jelez. S tényleg, az első oldalán található hirdetés akár a most megújuló honlap szlogenje is lehetne: ’A Te tartalmad. Kattints, olvass, blogolj, írj, tölts fel, véleményezz!

Árkus Éva

Welcome Back!

Jelentkezzen be a fiókjába

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Add New Playlist