Összefoglaló az Elnökség szeptemberi üléséről
2008. szeptember 9. kedd, 12:27
Kaján Tibor karikaturistát Kossuth-díjra terjeszti fel a MÚOSZ. Az Elnökség szeptemberi ülésének vendége volt Majtényi László, az ORTT elnöke, akivel a MÚOSZ vezető testületének tagjai a helyi média közszolgálati szerepéről, e pozíció érvényesítésének lehetőségeiről beszélgettek.
A MÚOSZ Kaján Tibor karikaturistát terjeszti fel Kossuth-díjra – egyebek mellett erről döntött szeptember 4-i ülésén a MÚOSZ Elnöksége.

Hírt TV, Helmeczy, Móricka

A találkozón a testület tagjai a közelmúlt két szakmai konfliktusára is visszatértek. – „A MÚOSZ tartja magát korábbi közléséhez, és csak a vizsgálatok lezárulta után foglal állást a Hír TV-s »drogüggyel« kapcsolatban” – nyilatkozta az MTI-nek augusztusban Eötvös Pál elnök, akitől először a Hírt TV, majd Helmeczy László is állásfoglalást kért. (Az utóbbi nyílt levele doc-formátumban teljes terjedelmében letölthető ITT!) Az ügyvéd szerint a Hír TV és „a hozzá politikailag közel álló sajtóorgánumok ebben az ügyben a jogállami, tisztességes újságírás minden létező törvényes és etikai határát átlépték”, ezért arra kérte a MÚOSZ elnökét, az újságíró-szövetség lépjen fel azért, hogy az üggyel kapcsolatban általa jelzett törvénytelenségek „ne maradhassanak következmények nélkül a tisztességes magyar újságírók és az újságírás érdekében”.

„Fogalmunk sincs, hogy kinek van igazsága vagy részigazsága az ügyben” – reagált az MTI megkeresésére Eötvös Pál, hozzátéve, „nem hinni szeretnénk valamiben, hanem tudni, hogy mi az igazság”. Az Elnökség tagjai megerősítették: ítélkezni a több szálon hivatalosan is vizsgált ügyben korai volna, ezért egyetértenek az elnök nyilatkozatával.

Egyetértés volt abban a másik függő ügyben is, amely a Mórickában megjelent rasszista képregény közlésére reagáló jogi fellépésre vonatkozott: a MÚOSZ korábbi tervéről lemondva sem önállóan, sem a Roma Sajtóközponttal közösen nem tesz jogi lépéseket az ügyben azok után, hogy Lévai Katalin, az Európa Parlament szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője az Ügyészséghez fordult. (Az elnökség ülését követően érkezett a hír, hogy a képviselőnő feljelentését bűncselekmény hiányában elutasította a Nemzeti Nyomozó Iroda.)

Építkezés a Vörösmarty utcában, az első szezon Tihanyban

A Vörösmarty utcai építkezés megkezdéséhez szükséges engedélyeztetési eljárás a szeptember elsején hatályba lépett új rendelkezések, elsősorban a tűzvédelmi szakhatóság előírásai miatt csúszott néhány hetet. A bontási munkálatok így leghamarabb október közepén kezdődhetnek el – tájékoztatta az elnökség többi tagját Sárosi Péter elnökségi tag. A huszonegy meghívott közül tíz cég jelentkezett a kiírásnak megfelelő módon az új MÚOSZ-székház kivitelezési munkálataira. A végső kivitelezési terveket szeptember 20-án adják át a tervezők, a pályázók ezután készítik el részletes ajánlataikat.

A tihanyi üdülő első szezonjáról szólva elhangzott: a nyaralók visszajelzései kedvezőek, és annak ellenére, hogy későn, csak augusztusban sikerült megnyitni, már volt olyan hét, amikor mind a nyolc szobában volt vendég. Az első épület fürdőszobáival kapcsolatban viszont jogos panaszok érkeztek, ezek javítása megkezdődött.
– Az üzemeltető, Hamar László és munkatársai megtalálták a hangot a kollégákkal, lelkiismeretesen, lelkesen végzik a munkájukat – mondta el Eötvös Pál, hozzátéve, hogy az őszi és téli időszakra kisebb-nagyobb társaságoknak, alkalmi programokat, ajánlatokat dolgoz majd ki a MÚOSZ. A füvesítés, a kert rendezése már folyik, így jövőre az elegáns épületek környezete is vonzóbb lesz.

Helyi média – együttműködés az ORTT elnökével

– Az önkormányzati finanszírozású, tehát közpénzből működő helyi lapok, rádiók, televíziók és hírportálok közszolgálati médiumoknak tekinthetők. A helyi közéletben rendkívüli jelentőségűek, a politikától való függetlenségük követelése minden józanul gondolkodó, minimális erkölcsi érzékkel rendelkező ember számára egyértelmű – reagált a MÚOSZ elmúlt időszakban többször hangoztatott álláspontjára Majtényi László, az Elnökség szeptemberi ülésének vendége. Az ORTT elnöke a MÚOSZ együttműködési felkérésére adott pozitív válaszában megerősítette: az ORTT a sajtószabadság érvényesülését felügyelő, és a média finanszírozásában résztvevő intézményként is illetékes a helyi média ügyeiben, van feladata ezen a területen.

Eötvös Pál elmondta: a MÚOSZ a minden megtesz annak érdekében, hogy a közfelfogásban, a polgármesterek, a helyi hatalom és a helyi sajtó képviselőinek körében erősödjön a felismerés, hogy az önkormányzati médiumoknak közszolgálati normák szerint kell működniük. Első lépésként – fogalmazódott meg az ülésen – szorgalmazni fogják a kiegyensúlyozottság, ellentmondásoktól nem mentes követelményének érvényesítését. A kiegyensúlyozottság követelményének egy műsoron belüli érvényesítése, az „egy kormánypárti – egy ellenzéki” modell ugyanis szakmailag nem túl lelkesítő alternatíva – ebben Majtényi és a MÚOSZ elnökségének tagjai egyetértettek –, a „polgármesteri diktatúrák” meghaladásához azonban első lépésként taktikailag indokolt lehet.

Nyárutó a Naphegyen – beszámoló a szakosztályokról

A szakosztályok nagy megértéssel fogadták a költözéssel járó nehézségeket, és a nyár elmúltával már egyre többen jelentkeznek, hogy a munkatervekben megadott programok szervezését folytathassuk – tájékoztatta az elnökséget Kiss Tímea és Gulyásik Zsuzsa. A Szakosztályok Titkárságának munkatársai elmondták, a szakosztályvezetők és a tagok közül néhányan aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a Naphegy téri MÚOSZ-iroda „túl messze van”.
A szakosztályok idei munkatervei olvashatók portálunkon, a szakosztályok oldalán. Az ülésen ismertetett beszámoló teljes terjedelmében olvasható ITT!

Örömmel említették ugyanakkor, hogy a tavasszal alakult új szakosztály , a budapesti témákkal foglalkozó újságírók szakmai műhelye , változatlan ambíciókkal folytatja tevékenységét annak ellenére, hogy az alapítás idején a bázisának számító Budapesti 7 Nap című újság időközben sajnálatos módon megszűnt.

Az Elnökség a titkárság előterjesztése alapján a működés tartós hiánya miatt megszüntette az Ázsió Szakosztályt, valamint a Vállalati és Ügyfélkapcsolati Lapok Szakosztályát.
muosz.hu