A közszolgálati Magyar Televízió maradványainak csonkolásáról – a debreceni, a miskolci, a pécsi, a soproni és a szegedi stúdiók felszámolásáról, valamint százhatvan munkatárs elbocsájtásáról – szóló bejelentéssel az áttekinthetetlen hátterű politikai iszapbirkózás újabb epizódjához érkezett.

A köztévé elnökhelyettese néhány nappal ezelőtt felszólította a hazai és a nemzetközi újságíró-szervezeteket – értelemszerűen a legnagyobb hazai szakmai szövetséget, a MÚOSZ-t is –, hogy csatlakozzanak a kuratórium egyhangúlag elfogadott nyilatkozatához, amelyben „a céltámogatás megvonásáról szóló országgyűlési döntés felülvizsgálatát kérik” és fejezzék ki, hogy a sajtószabadság került veszélybe.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége újólag nem azért nem nyilatkozott a köztelevíziónál történtekről, mert nem kísérné figyelemmel azokat, vagy mert vállrándítással menne el mellettük, s nem látná, hogy „a sajtószabadság és az információ szabadsága került veszélybe”.

Ez a veszély a Magyar Televíziónál folyamatosan fennáll. Az aktuális történés egy hosszantartó agónia legújabb momentuma, okai a legkevésbé sem szűkíthetők le a Magyar Televízióra, sokkal inkább a közélet, a demokrácia intézményeinek általános állapotából eredeztethetők. Ami történik: következmény. A sajtó szabadságát érintő súlyos sérelem, nem mellesleg a közjavakkal való ad hoc, felelőtlen gazdálkodás, abszolút értelemben is, de a nézőknek nyújtott szolgáltatás színvonalát tekintve kiváltképpen.

A MÚOSZ elnöksége felháborodottan, ám komikussá váló illúziók nélkül ezúton – ismét – kifejezi elutasítását, aggodalmát. Egyben szolidáris mindazokkal az újságírókkal, szerkesztőkkel, akik érdemtelenül kerülnek megalázó helyzetbe, létbizonytalanságba. Másfelől nem érez szolidaritást azokkal, akik maguk is kedvezményezettjei az intézményben kialakult állapotoknak.